Írott sajtó

Lydos Hybrid wifi vízmelegítővel bővül a nagypáli ökocentrum energiaellátó központja

Kategória:

2019. február 27. szerda

Februártól 50 százalékkal kevesebbet költenek meleg vízre a zalai mintatelepülésen

nagypali-okocentrum

A Zala megyei település, Nagypáli sikersztoriját mára egyre többen ismerik. A Megújuló Energiaforrások Innovációs Ökocentruma 2007-ben indult útjára azért, hogy megmutassa, lehet egy község önellátó is ha igazán akarja.

A faluban az elmúlt évek folyamán energetikai beruházások sora valósult meg. A cél minden esetben a megújuló energiaforrások használata és a minél kisebb kibocsátás volt. Így lett a falunak napkollektor és napelem parkja, saját szélgenerátora és még biomasszát is használ a téli időszakban fűtés rásegítésre. A településen energiafüzet is telepítettek és évente hozzávetőleg két hónapot fűtenek vele a megtakarítás jegyében.

Nagypáliban mára az Ökocentrum energiaszükségletét 80 százalékban fedezik megújuló forrásokból, az önkormányzat pedig elektromos autókat használ és épületeit igyekszik saját árammal és energiával ellátni. Ez az év nagy részében sikerül is, hiszen december közepéig a napkollektorok szolgáltatják a melegvízhez és fűtéshez szükséges energiát és áramot is maguknak termelnek. Ezt követően a biomassza rásegítés jön, valamint egy nagyteljesítményű kazán, amiben most már a helyi energiafüzet is használják fűtésre.

A beruházás azonban további fejlesztéseket igényel egészen addig, amig 100%-ban önellátó lesz a falu energiagazdálkodása. Ezt a célt szolgálja a február végén üzembe helyezett Ariston Lydos Hybrid wifi vízmelegítő.

A falu ajándékba kapta a készüléket a gyártótól azért, hogy a napi 300 liter melegvízfogyasztást ezentúl energiahatékonyabb módon tudják megoldani.

Az Ariston Thermo Hungária Kft. ügyvezetője, Pavek Gábor elmondta, hogy a hibrid vízmelegítő beállításával nyáron nem kell majd felfűteni a meglévő kazánt, a hibrid készülék ugyanis megoldja a teljes vízellátást. Az átmeneti időszakokban amikor a melegvíz mellett fűtésre is szükség van már, a Lydos Hybrid wifi hőszivattyús technológiájának köszönhetően az Ökocentrum hőközpontjában termelt hő felhasználható lesz melegvíz előállításra. Ezzel kevesebb energiafüvet tüzelnek majd el, és csökken a falu károsanyag kibocsátása is.

Nagypáli polgármestere szerint a Lydos Hybrid wifi vízmelegítő még egy lépéssel közelebb viszi a települést az eredeti céljukhoz, ami a falu energiaszükségletének 100%-os saját forrásból való fedezése. Köcse Tibor szerint az üzembehelyezéssel várhatóan 50-60%-al csökken a használati melegvíz előállításának költsége, amit hozzávetőleg 180 000 forintból tudnak kigazdálkodni éves szinten ezentúl. Az ökofalu az így megtakarított energiát és pénzt további energiasemlegesítési projektekre költi, és igyekszik olyan vidékfejlesztési modellként működni, ami európai szinten is megállja a helyét.

 

 

Forrás: ARISTON

Cikk forrása: http://www.magyarepitestechnika.hu/index.php/hirek/4687-lydos-hybrid-wifi-vizmelegitovel-bovuel-a-nagypali-oekocentrum-energiaellato-koezpontja#&panel1-1&panel2-2