Magyar Régiómenedzsment Kft.

Óriásra nőtt smaragdfák a bolhási kertben

Van élet Bolháson, de tenni kell érte – így summázta a kistelepülésen élők helyzetét a polgármester. A faluban az önkormányzat segítségével több egyesület működik, hogy megmozgassák a helybelieket. Az egyik a BÉKE, vagyis a Bolhásért Érdekvédelmi Közhasznú Egyesület, amelynek főként fiatalok és idősek a tagjai. A közösségi internetnek otthont adó tér kialakításához korábban épületfelújításra, eszközbeszerzésre nyertek jelentős támogatást.

 2016.12.21

Pontgyűjtő verseny

Smaragdfa Mozgalom - Partnergyűjtő verseny

Mozgalmunk kiszélesítése érdekében a Magyar Régiómenedzsment Közhasznú Nonprofit Kft egy partnergyűjtő versenyt szervez a tagok körében, amelynek lényege, hogy a csatlakozó önkormányzat, illetve nonprofit szervezet további partnereket szervez a mozgalom tagjainak sorába. A megrendelő lapra felvittünk egy sort, ahova az Önök által beszervezett megrendelő felírja az Önök nevét, ez alapján mi a rendszerünkben rögzítjük, hogy hány új vásárló partnert köszönhetünk Önöknek. 

A verseny során 1 év elteltével az első 10 helyezettet díjazzuk! 

Termesztési segédlet

Smaragdfa termesztése

Én vagyok a smaragdfa! Bulgáriában születtem egy laboratóriumban. Szüleim Kínából és Közép-Amerikából származnak. Ezen kétféle fafaj kereszteződéséből jöttem létre néhány hónappal ezelőtt. Szeretném a földet mindjobban megismerni, ezért vágyom arra, hogy minél többen megismerjék értékes tulajdonságaimat, gazdasági és környezetvédelmi előnyeimet!

Miután megvásároltak, fejlődésem érdekében kérem, hogy mihamarabb ültessenek el! Tekintettel arra, hogy különleges adottságaimmal felhívom magamra a figyelmet, lehetőleg a település sokak által megtekinthető, látható parkjaiba ültessenek! Ha igazán ideális feltételeket akarnak teremteni növekedésemhez, az ültető gödör legalább 60 cm mély és 60x60 cm nagyságú legyen. Gyors növekedésem segítségére lehet, ha az ültető gödör fenekére némi érett komposztot tesznek. Földlabdámat legalább 30 cm mélyen helyezzék az ültető gödörbe, a gödör betemetése után pedig bőséges vízzel iszaposítsák be a körülöttem lévő földet. Néhány nap múlva növekedésnek indulok, kérem, hogy szükség szerint a vizet pótolják az ültető gödörben, így biztonságosabban és gyorsabban kezdek növekedni. Ha ültetésemkor vízmegtartó baktérium drazsét (pl: BactoFil) szórnak az ültető gödör tetejére vagy fekete fóliával és faaprítékkal takarják, még jobban tudom hasznosítani a növekedésemhez szükséges nedvességet. A tél közeledtével leveleimet elhullatom, és az első két évben gyakran előfordul, hogy erősebb hideg miatt a föld feletti részem elfagy. Ilyenkor nem kell megijedni, hiszen a tél elmúltával gyökérsarjból újra növekedek. Ennek elősegítéséhez elszáradt előző évi száramat a föld színén metsző ollóval el lehet távolítani. Különleges növényvédelmet a növekedésem során nem igényelek, viszont a folyamatos víz utánpótlást gyors fejlődésemmel hálálom meg. Jó körülmények és gondos ápolás esetén őszre akár 3-4 méter nagyságúra is nőhetek.

Óriás leveleim sok széndioxidot kötnek meg és sok oxigént termelnek, ezáltal javítom környezetem klimatikus hatásait. Egyéb tulajdonságaimat megtudhatják a szakirodalomból és különböző web felületekről smaragdfa címszó alatt. Amennyiben elégedettek velem, kérem, hogy a későbbiek folyamán legyenek társaim is, ezáltal díszítő elemei lehetünk településük útszegélyeinek, játszótereinek, parkjainak. Minél többet ültetnek belőlünk, annál gazdagabb, szebb és élhetőbb lesz környezetük!

További információk az alábbi honlapon tekinthetők meg:  http://sunwo.eu/projektek/smaragdfa/

Smaragd Önkormányzati Ökofamozgalom

Smaragdfa megrendelő

Smaragdfa Megrendelő nyomtatvány

Megrendelés tárgya: Smaragdfa Paulovnia konténeres példány

Forgalmazója: Sunwo Stratégiai Energia Technológiákat Fejlesztő és Szolgáltató Zrt.

Ár: bevezető áron Bruttó 6000 Ft + szállítási költség

Megrendelő neve:

Megrendelő székhelye:

Megrendelő adószáma:

Szállítási cím: (Amennyiben nem egyezik meg a számlázási címmel, szíveskedjék megadni!)

Kapcsolattartó neve és elérhetősége (e-mail+tel):

Megrendelt fák száma:                       (min. 5 db, 10 db megrendelése esetén +1 db ajándék, 20 db megrendelése esetén +2 db ajándék)

Átvétel módja:  Kérem húzza alá!    Személyes átvétel/Postai utánvétel

A mozgalomba új tagként ajánlotta:    ....................................................................................

A megrendelőlap aláírásával megrendelem Magyar Régiómenedzsment Nonprofit Kft-tól az alábbi terméket. Tudomásul veszem, hogy a megrendelés teljesítésével kapcsolatos vételár és kapcsolódó postai és csomagolási költségek a megrendelőt terhelik.

A megrendelő lapot kérjük e-mailen továbbítani az alábbi e-mailcímre:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

                                                                                                                                                    PH.

                                                                                                                              ........................................

                                                                                                                                  Megrendelő aláírása

Smaragdfa -Felhívás

Tisztelt Polgármester Úr!

Szeretnénk felhívni figyelmét Nagypáli Község Önkormányzata kezdeményezésével elindult Smaragd Önkormányzati Ökofamozgalomra, amelyhez partner településeket keresünk.  A mozgalom alapítói: Nagypáli Község Önkormányzata, Magyar Régiómenedzsment Közhasznú Nonprofit Kft. és Sunwo Stratégiai Energia Technológiákat Fejlesztő és Szolgáltató Zrt. A mozgalomhoz csatlakozhat minden olyan település illetve civil szervezet, amely tenni kíván a Föld klímavédelméért.  A csatlakozás feltétele, hogy vásároljon legalább 5 darab smaragdfát bevezető áron, mely jelenleg 7500 Ft helyett bruttó 6000 Ft/db + szállítási költség, és gondoskodjon ezen ökológiailag hasznos növény településen történő elültetéséről, továbbá vállalja e különleges növény népszerűsítését más települések ajánlásával.  Új települések ajánlásával becsatlakozhat Smaragdfa Versenyünkbe, melyről tájékoztatót a csatolt mellékletek között talál. A mozgalomban részt vevő településeket, civil szervezeteket a jövőben minden smaragdfával kapcsolatos rendezvényről, bemutatóról, előadásról és szakmai tanácsadásról tájékoztatni fogjuk.

A Smaragdfa előnyös tulajdonságai:

·         Ipari méretekben nyeli el a port, a szmogot

·         Erős gyökérzete megakadályozza a talajeróziót

·         Enyhíti a hőmérsékleti ingadozásokat

·         Javítja a levegő áramlását és páratartalmát

·         Rendkívül gyors növekedésű

·         Nagy felületű leveleinek fokozott a levegőt tisztító- és oxigéntermelő képessége

·         10szer több széndioxidot köt meg és arányosan több oxigént termel, mint bármely más fás szárú növény

További információt az alábbi linkeken tekinthet meg:

http://sunwo.eu/projektek/smaragdfa/

http://zaol.hu/biokerteszet/a-fonix-madar-nagyra-nott-csodafaja-1654509

http://videa.hu/videok/nagyvilag/2013.09.26.-smaragdfa-es-zold-szahara-6OsSGdcmR4mNrPJs

Reméljük felkeltettük érdeklődését, és hatottunk környezettudatosságára!

A jövőbeni együttműködés reményében a levélhez csatoljuk a megrendelő nyomtatványt, amelyet megrendelés esetén e-mailben az alábbi címre szíveskedjenek visszaküldeni!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tisztelettel:

Köcse Tibor

Polgármester

Smaragdfa parti - Kiskőrös

2014. november 7-én Kiskőrösről kaptuk a következő meghívást Smaragdfa partira. Bemutatásra került az idén áprilisában két különböző típusú talajba ültetett smaragdfák. Mind az agyagos, mind a homokos talajon ezen növények hozták a szokásos növekedési potenciát. 1 hektáron több mint 100 fa került telepítésre, a tulajdonos további bővülést tervez. A bemutató után egy kötetlen beszélgetés mellett lehetőség volt további információ cserére, illetve vendéglátóink által készített ízletes birkapörkölt került felszolgálásra.

Biokertész - A főnix madár nagyra nőtt csodafája

Előre bocsátom, az őshonos növények híve vagyok, a kedvencem a bőralma, a húsvétig is hamvas batul, a gombócnak való parasztszilva, a hegyibarack, a bodza, az akác…
Bocsánat, hogy az utóbbit is ide soroltam, hiszen sokan a hungarikumnak tartott mézünkért hálából az egyik legmagyarabb fának tartjuk, mégis a legtöbb vitát kiváltott betolakodónak kikiáltott „idegen", s nemrég csak összefogással lehetett megmenteni a becsületét. Nem mintha a paprika, a paradicsom, a krumpli, a kukorica – amik nélkül ugyebár már el sem tudjuk képzelni az életünket – más úton kerültek volna kontinensünkre. Szóval amellett, hogy megbecsüljük és óvjuk eredeti flóránkat, ne legyünk kapásból elutasítóak a más népeknél bevált növényekkel szemben. A szomszédom például tavaly három fura, soha nem látott palántát ültetett a kerti kiülője köré. Az idén tavasszal aztán e fagyerekek olyan ütemben kezdtek nőni, amilyenre nem volt példa a környéken. Mára több mint két méter magasak, jól felnyírt koronájukban a levelek nagyobbak még a lapuénál is A gazdája császárfaként emlegeti, s azt mondja, azért ültették, mert „extrán" tisztítja a levegőt.

Forrás: zaol.hu - Biokertész - A főnix madár nagyra nőtt csodafája

Bolhási Smaragd Parti

2014. augusztus 27-én, szerdán került megrendezésre a „Bolhási Smaragd Parti” a bolhási kultúrházban. A rendezvényen Dr. Steier József,a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Energiaipari Szakmai Osztályának elnöke tartott előadást a smaragdfáról, mint a zöld jövő zálogáról, őt Galba Mihály, Bolhás polgármestere követte „Kertészkedés a Smaragdfák alatt” című prezentációjával. Az előadások sorát Köcse Tibor, Nagypáli polgármesterének előadása zárta, aki a zöld energia hasznosításáról beszélt Önkormányzatok esetében. A smaragd nap programjaképp az érdeklődők megtekinthették Bolhás község Smaragdfa ültetvényét, melynek különlegessége, hogy a fák között konyhakert jelleggel különböző zöldségeket termesztenek. (pl.: paprika, hagyma, burgonya, zöldborsó stb…)

  • bolhas1
  • bolhas2
  • bolhas3

Smaragdfa Mozgalom indul - Partnergyűjtő verseny

Mozgalmunk kiszélesítése érdekében a Magyar Régiómenedzsment Közhasznú Nonprofit Kft. egy partnergyűjtő versenyt szervez a tagok körében, amelynek lényege, hogy a csatlakozó önkormányzat, illetve nonprofit szervezet további partnereket szervez a mozgalom tagjainak sorába. A megrendelő lapra felvittünk egy sort, ahova az Önök által beszervezett megrendelő felírja az Önök nevét, ez alapján mi a rendszerünkben rögzítjük, hogy hány új vásárló partnert köszönhetünk Önöknek. 

A verseny során 1 év elteltével az első 10 helyezettet díjazzuk!