Önkormányzati tájékoztató

Egyházközségi tájékoztató

        Nagykutasi Plébánia

 

 

 

 

Kedves nagypáli Lakosok!

A Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke, Dr. Székely János 2017. október 30-i hatállyal megalapítja Nagykutas központtal Kiskutas, Nagypáli, Kispáli községekből az id. Szent Jakab apostol plébániát, melynek a mindenkori zalaegerszegi börtönlelkész a plébánosa. Egyben a nagykutasi templomot plébániatemplomi rangra emeli. Ez az intézkedés azt is jelenti, hogy bárminemű, a Katolikus Egyház szertartásaira vonatkozó kérelmet, igazolást, keresztlevelet, stb. a fenti települések vonatkozásában tőlem lehet kérni.

Püspök atyának ez a határozata sarkalljon minket arra, hogy az eddigieknél is jobban tartsunk össze. Egyelőre mindenkitől nagy türelmet, együttgondolkodást, együttimádkozást, együtt tenni akarást kérek. Reményeim szerint közösen fogjuk kialakítani plébániánk életét. Ehhez kérem az Önök nagylelkű erkölcsi, lelki és anyagi támogatását. Köszönöm, hogy partnereim lesznek ebben! Konkrétabb terveimről szeretnék beszélni a novemberi, első vasárnapi szentmisén, melynek időpontja: 2017. november 5., 11:15. Szeretettel hívom Önöket erre a szentmisére!

Kérem, imádkozzanak értem, hogy ennek a négy településnek jó pásztora lehessek. Itt a földön mindannyian zarándokok vagyunk, akik egy jobb élet reményében teszünk jó, igaz, szép dolgokat. Ekkor remélhetjük az Isten kegyelméből a boldog, örök életet. Ezért kérjük: Szent Jakab, a zarándokok védőszentje, könyörögj érettünk!

                                       Szeretettel, imádsággal és tisztelettel:

 Nagykutas, 2017. október 18.                                             Gyöngyös Balázs sk.

                                                                                  börtönlelkész, kinevezett plébános

 

Elérhetőségek: 8911 Nagykutas, Diós u. 5.;telefonszám: +36-92/695-756;e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Gyöngyös Balázs plébános telefonos elérhetősége: +36-30/755-0170, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Lakossági felhívás az MTA kutatási programjában való részvételre

Tisztelt Nagypáli Lakosok!

 

A Magyar Tudományos Akadémia (Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete Dunántúli Tudományos Osztály) megkereséssel fordult az önkormányzathoz és segítségünket kérte egy kutatási program részvételében. A kutatás során készített kérdőívet kérem, töltsék ki. A kérdések elérhetőek a http://surveyor.rkk.hu/index.php?sid=51983&lang=hu linken. A kérdőív kitöltése anonim (név nélküli) és önkéntes. A kitöltési határidő 2017. november 13.

Kérem, segítsék az Akadémia kutatási munkáját.

 

Nagypáli, 2017. november 6.

 

Tisztelettel:

                                                                                Köcse Tibor s.k.

                                                                                polgármester 

 

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat a 2018. évre - A Típusú

 

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

 

Nagypáli Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján

ezennel kiírja a 2018. évre

a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

felsőoktatási hallgatók számára

a 2017/2018. tanév második és a 2018/2019. tanév első félévére vonatkozóan,

összhangban

 

§  a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény

§  a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet

§  a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény

§  a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 363/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet

§  a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

§  az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.)

§  az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.)

§  Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

§  a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény

vonatkozó rendelkezéseivel.