Nagypáli Nyugdíjasok Közössége Egyesület beszámoló

Nagypáli Nyugdíjasok Közössége Egyesület

8912 Nagypáli, Arany J. u. 26.

B E S Z Á M O L Ó

az Egyesület 2016. évi munkájáról

Nagypáli Nyugdíjasok Közössége Egyesület 2014. szeptember 17. napján tartott kezdeményezés alapján alapította meg az Egyesületet, mely 2015. évtől működik az Egyesület által elfogadott alapszabály szerint.

Egyesületünk önszerveződő, a 20 fő által megalakított egyesület ma már 44 fővel működik, akik rendszeresen befizetik az alapszabályban megállapított 200 Ft tagdíjat. Egyesületünk bevétele ebből a tagdíjból és az Önkormányzat által nyújtott támogatásból tevődik össze.

Tevékenységi körünket illetően az ifjúságvédelem, környezet és természetvédelem, egészségvédelem, kulturális értékek megőrzését tűztünk ki célul, melynek során az alábbi rendezvényeink valósultak meg a beszámolási időszakban.

- Január hónapban elnökségi ülést tartottunk az éves munkaterv összeállítására, valamint a márciusi nőnapi rendezvény megbeszélésére került sor

 

- Március 6-án nőnapi bál tartottunk, melyre a Csácsi Nyugdíjas Egyesületi Népdalkört hívtuk, akik színvonalas operett előadással színesítették a műsort, a rendezvényen több mint 70 fő vett részt a helyi lakosság köréből is, hajnalig szóló mulatozással,

 

- Április végén szintén önkormányzati rendezvényen, a májusfa állításon segédkeztünk,

 

- Májusban a Vasboldogasszonyban szervezett Kistérségi Túraversenyen vettünk részt a helyi civil szervezetekkel karöltve, valamint az Egyesület 9 fővel képviseltette magát Komlóskán a falumegújítási pályázat díjátadásán,

 

- Júniusban a községben lévő Magyar Rózsák kertjében végeztünk társadalmi munkát, az elnyílott rózsaszirmok kerültek leszedésre, a Gyermeknapon az Egyesületünk palacsintasütésre vállalkozott, valamint Egészségünk megőrzése címmel körzeti orvosunk Dr. Gergye Ferenc előadását szerveztük meg, melyen a lakosság köréből is nagy érdeklődés mutatkozott

 

- Júliusban kirándulást szerveztünk Abaliget cseppkőbarlang és Orfű térségében,

 

- Augusztus hónapban a Napkorona Fesztivál keretében szabadtéri színházi előadásra került sor Egyesületünk tagjai részéről, valamint a hónap végén Nyugdíjas Családi Napot tartottunk az Ökovölgyben, közös főzésre, sütésre invitáltuk tagjainkat és a képviselő-testületet, mely nagyon jó hangulatban telt,

 

- Szeptemberben az ÖKO völgyben az önkormányzat által Családi Nap került megrendezésre, ahol az Egyesület 2 csapattal  is benevezett a főzőversenyre és aktívan tevékenykedett.

Egyesületünk Elnöksége azon tevékenykedik, hogy minél több és tartalmasabb programmal, tevékenységgel tegyük színesebbé a közösség életét, ezt a továbbiakban is szem előtt tartjuk. Mindezek figyelembevételével kérem beszámolóm elfogadását.

Nagypáli, 2017. május 10.                                                                                                

Szekeres Istvánné

           elnök

  • p5194072_resize
  • p5194073_resize
  • p5194074_resize