Nagypáli története

Kategória:

A község nevének eredete

A ma 580 lelket számláló Nagypáli község a vasi határhoz közel, Zalaegerszegtől 8 km-re, a 74-es főút mentén helyezkedik el. Ki gondolná, hogy ez a kis falu több mint hétszáz éves. Az idők során lakosait gyakran csupán sodorta a történelem folyama, de minden korban helytálltak, és kivették részüket örömből, bánatból, gyarapodtak békében, és vérüket adták hazánkért több háborúban.

Nagypáli határában sok beszédes nevű hely található, mint például Kövecses, Tekerős, Bokros, vagy Buja, azonban van egy rész, ahol a nevek a régmúltat idézik. A Gyékényes, a Gyékényesi-rét, a Gyékényesi-szántó mindegy valaha ezen a terülten állt falu emlékét őrzik, amely az idők folyamán elpusztult és területe beolvadt Nagypáli határába. 1780 körül már Nagypálihoz tartozóként említik. Nem Gyékényes volt azonban az egyetlen, amelyet az idők folyamán a falu határához csatoltak. Az 1780-as évek környékén a faluhoz tartozik már Buja- vagy Buját-major, 1895-től a Nyíres-major is külterületévé válik és 1967-től a Császártanyát is a községgel együtt említik.

Nemcsak területe, de neve is fokozatosan alakult ki az évszázadok során. Valaha nemesi birtok volt a község, nevét 1371-ben még csak Páliként említik. A helységnév a Pál keresztnév –i képzős származéka, jelentése: „Pálé ez a föld”. A név sokáig változatlan, azonban a 15. század végén-1482-ben már szerepel egy iratban-a falutól egy kilométerre  létrejön egy új község, Kispáli, így az eredeti nagyobb helység egyes iratokban „Nagy” előtagot kapott. A korabeli iratokban különböző névváltozatokkal találkozhatunk a következő századokban. 1542-ben Palyként olvashatunk róla, és ez a változat egy darabig meg is maradt. 1552-ben és még néhány alkalommal előfordult Paliként is. A 17. századi iratokban már gyakran láthatunk Nagh Paly, Nagypaly vagy Nagy Paly variációkat, bár megtalálhatók a korábbi elnevezések is. Az 1700-as évekből származik a névben ékezet. 1780-as évek környékén néhány dokumentumban Páli majorra keresztelték. A község mai néven, Nagypáliként 1742-ben, majd az urbáriumokban bukkant fel először, azonban csak a 18. század végétől olvashatjuk így gyakrabban (Nagypáli, esetleg Nagy Páli). A 20. század elején kezdett elmaradni a szóköz, véglegesen pedig 1925 után kezdik Nagypáliként emlegetni a falut.

 

Honfoglalás előtti idők

Nemcsak nevének múltja volt igen változatos, hanem a falu története is. Területe már az őskorban, pontosabban az újkőkor idején (Kr.e. 6000-4500 éve) lakott volt, ezt bizonyítja a község területén talált neolitikus kőbalta, melyet Kelemen István és Kenese István ajándékozott a Göcseji Múzeumnak.

Nagypáli ókori történetéről sajnos nincsenek pontosabb adatok vagy régészeti emlékek, csak annyit tudunk, hogy a község területe a mai Zalalövő mellett található Salla római központhoz tartozott-amennyiben lakott volt,-annak fejlődését követve virágzott vagy hanyatlott. Tény, hogy a Kr. u. 4. század végén, a gyakori barbár támadások miatt, a római lakosság nagy része elhagyta a környéket és vagy nyugatra költözött, vagy a Keszthely-fenékpusztai erdőbe menekült. A római civilizáció átadta helyét a népvándorlás barbár népeinek.
 
1969 júliusában a régészek a falu történetének egy másik, immár kora középkori szakaszát ismerhették meg. A Göcseji Múzeumot Csiszár Antal, a nagypáli községi tanács elnöke értesítette arról, hogy árokásás közben sírokra bukkantak. A helyszínre érkező muzeológusoknak átadták a már felszínre került tárgyakat. Kiderült, hogy Fatér János telkén, a 41. számú ház előtt késő avar kori temetőre bukkantak.

A leletmentés és a további feltárások során három egymás mellett elhelyezkedő sírt találtak, amelyben egy-egy férfi és egy (vagy esetleg két) lovat temettek el itt.

 

Középkor

A honfoglalás időszakából és a 10. századból nem találtak régészeti emlékeket a községben, azt azonban tudjuk, hogy ki talált magának szálláshelyet ezen a területen: „ A hetedik sereg vezérének Vérbulcsút mondják. Ez Zalában, a Balaton tó körül telepedett meg.”-írta Kézei Simon A magyarok viselt dolgai című munkájában. Bulcsú horka, magyar törzsszövetség harmadik méltósága tehát a Dél-Dunántúlt választotta magának, törzse pedig megőrizte itt hatalmát egészen a hadjáratot vezető törzsfő 955-ös ausburgi haláláig.

Ami Nagypáli honfoglalás kori területét illeti, az valószínűleg az egyre nyugatabbra tolódó 10. századi magyar településhatár és az ütközőzónákban élő székely gyepűvédők szálláshelyei között lehetett. A gyepűt és a határvédelmet Taksony fejedelem (955?-972) idejében, a kalandozások lezárása után szervezték újjá. Nem véletlen hát, hogy Kallós Zsigmond párhuzamot fedezett fel a csángó hejgetés vagy regölés dalai és a zalai regös-dallamok -például a nagypáli énekek-között. A mai népszokás a téli napforduló pogány kori ünnepének emléke. Valószínűleg a zalai vidékre is a pogány székel gyepűvédők hozhatták néhány évtizeddel az államalapítás és a végleges keresztény hitre térés elött. A varázserejű, bőséget hozó dallamok csak később telítődtek keresztény tartalommal.

A hittérítés viharai után megkezdődött a vármegyék és egyházmegyék szervezése. Nagypáli területe a mai Zalán túlnyúló, 1009 környékén Kolon vármegyéhez tartozott közigazgatásilag és a veszprémi püspökséghez egyházi ügyekben. Kolon megye a 11. század közepére feldarabolódott és helyére az önálló Zala és Somogy megyék léptek. Az Árpád-korban – és később is – a zalai birtokok királyi adomány, vásárlás vagy öröklés miatt időről időre gazdát cseréltek, azonban Nagypáli sorsára nincsenek írásos feljegyzések egészen az Árpád-ház kihalásáig. 1305-ben viszont már Tamás és Simon páli nemeseket említik.

A község nevének következő említéséig több évtized telt el, amely jobb esetben azt jelenti, hogy a falu egy kézben volt és békében élhetett, rosszabb esetben, hogy a vonatkozó papírok elvesztek. 1371-ben olvashatunk a község területén földet birtokló nemesekről ismét, amikor Fancsika határos szomszédai között Pálii Miklós volt bán fiait, Miklós fiait, Tamás fia Jánost s ennek fia Miklóst is megnevezik. Ugyanebben az időben Egervár és Fancsika, a két szomszédos vár határait leíró oklevélben is szerepel.

A korabeli összeírások arról tanúskodnak, hogy a következő évszázadok során több család is megfordult a község birtokosai közt.

 

Újkor

1766. december 29-én megkezdődött Magyarországon az úrbérrendezés. Nagypáli urbáriuma 1768-ban készült, ekkor már Festetics Pál volt a gróf, a társtulajdonos pedig Farkas Ferencz. Az iratban már szerepelnek az úrbérrendezés szerinti kötelező szolgáltatások és a jobbágyok jogai is. A faluban az adóztatás alapja 20 hold szántó és 8 szekér rét képezte, ezért tartoztak két marhával végzett robottal, pénzben megfizetett kilenceddel, egész telek után 4 forinttal. A jobbágyok szabad menetelűek voltak, és mivel a faluhoz nem tartozott szőlőhegy, ezért kocsmáltatási joguk volt karácsonyig.

1770-ben két, központi összeírás is készült a faluról, amelyek közt csak kisebb eltérések vannak. Mindkettő a faluban található családokat és mesterembereket vette számba. Az első szerint a községben 50 magyar család élt, zömmel magyar, többen idegen névvel, összesen255 lélekkel és 109 adózóval. Közülük 45 úrbéres jobbágyi, és 5 zsellér család volt. A faluban egy nemes és négy mesterember, egy faber(lakatos), egy kovács és két takács élt. A községhez tartozott egy községi csordás, egy árendás juhász, egy kanász és egy uradalmi erdész, ők mindannyian a község tulajdonát őrizték, vagy felügyelték. Rövid jelentést készítettek a termésről is. Az előző évben, vagyis 1769-ben közepes gabonatermés volt, szőlő viszont semmi, mert már hat éve gyakori jégverés sújtotta a falut.

A második összeírásból az is kiderül, hogy az ott lakó nemesi család hat főből állt, a juhász 41 juhval járt, 32 fűzfája volt a falunak, eperfát viszont nem ültettek. A községnek tanítója nem volt. A 18. század utolsó évtizedében Nagypáli község már nem Festetics Pálé, hanem elsőszülött fiáé Tolnai gróf Festetics Györgyé, akit a keszthelyi Georgikon alapítójaként ismerünk. Az 1848-49-es szabadságharcnak több nagypáli résztvevője is volt. Dormán Vendel, földműves a 47. számú honvédzászlóalj közvitézeként szolgált, míg Hertelendy Zsigmond, földbirtokos a somogyi újoncokból szervezett 61. gyalogos honvédzászlóalj őrmestere volt.

A szabadságharc leverését követő reformok keretében a közigazgatást is teljesen átszervezték, azonban Nagypáli változatlanul a zalaegerszegi járás része maradt.

A jellegzetes göcseji falu képe a templom megépülésével vált teljessé 1896-ban. Az utcasorba rendeződött boronaházak, a faluközpontban álló templom, az út menti keresztek és a szőlőhegyeken álló pincék kialakította kép máig él az emberekben. A mai gyümölcsösök felé vezető úton 1867-ben állíttatott szép kőkeresztet Kovács Júlia vejével, Szalay Jánossal és Anna, József és Ágnes nevű gyermekeivel, Isten dicsőségére és a szent szűz tiszteletére. A kőkereszt a megrendelő család emlékét is őrzi.

De nem csak a kőkereszt élte túl a 20. század viharait. 1969-ben a Göcseji Múzeum igazgatója megmentésre javasolta a nagypáli templom közelében álló műemlék jellegű épületegyüttest is. A boronafalu, kontyolt zsúptetős lakóház és füstös konyhája már magában nagy érték volt az utókor számára. A konyhában sárkemence, a szobában cserépkályha állt, amelynek füstje az ajtó feletti füstlikon, vagy a falba vágott ablakszerű nyíláson távozott. A zsúpfedeles, téglalábon álló, földpincés pajta és pálinkafőző kunyhó csak tetézte az épület egyedi voltát.

 

XX. század, az I. Világháború

A háborúhoz vezető változások nem voltak olyan élesen érzékelhetők vidéken. Az 1914-ben kitörő háborút hatalmas lelkesedéssel fogadta Magyarország nagy része. A frontra felvirágozott vonatok indultak, az ország villámháborúra készült, melyben végre kivívhatta nagyhatalmi helyét Európában. A képtelen álmok azonban hamar szertefoszlottak, és a megérkező első sebesültvonatok rádöbbentették az embereket arra, hogy a háború valóság. A belső problémákkal küzdő gazdaságot militarizálták, nőtt az infláció, bevezették jegyrendszert. Igaz, a gazdálkodó vidéki lakosság jobban élt valamivel, de a sorra érkező gyásztáviratok senkit sem kíméltek. A nagypáli férfiak közül is odavesztek jó néhányan: Art István, Kocsis Márton, Csiszár Gergely, Tráj János, Fatér Géza és Tüh György.

A veszteség megrázta a falut. Az ott vesztett családtagok hiánya indította a község lakóit arra, hogy az I. világháborúban elhunyt katonáknak szép emléket állítsanak: az 1896-ban emelt templomba egy második harangot öntettek. A Sopronban készült „Hősök harangján” ott domborodik minden első világháborús nagypáli katona neve. A harang minden alkalommal értük is kondul. A katonáknak fejfa is készült a temetőben – bár testüket nem temethették alá – és az emlékfára zománcozott névtábla került.

A ma nemzedéke sem feledkezett meg róluk: nevük ott szerepel a falu közepén álló világháborús emlékművön is.

 

A két világháború között

Horthy Miklós neve fémjelezte az elkövetkező 25 évet, már az ő kormányzata alatt írták alá 1920. június 4-én a trianoni békeszerződést. Magyarország elvesztette területének kétharmadát, egy lehetséges nagyhatalomból egy kis közép-kelet európai ország szintjére zuhant. A föld- és parasztkérdést az 1920. november 13-i földreformmal igyekeztek megoldani, de végeredményben csak a törpebirtokosok száma nőtt, mivel a törvény célja az volt, hogy minél több szegényparasztnak jusson valami. Az 1925-ös közigazgatási tájékoztató lap szerint Nagypáli területén is csak egy nagyobb birtok volt: a 166 holdas Sümeghy-birtok. A kis- és törpebirtokosok összes földterülete viszont 1013 holdat tett ki.

A 19. századi jobbágyi rendszer maradványai azonban még mindig megtalálhatók voltak, a falunak ugyanis 51 holdnyi közös legelője és 41 holdnyi úrbéresi erdeje volt. Fontos fejlődést jelentett azonban a 307 négyszögöles községi faiskola megjelenése, melyet valószínűleg a tanító gondozott, aki ehhez külön képzést is kapott. Az állatállomány nőtt, de a 407 lakoshoz viszonyítva nem volt sok: 53 ló, 285 szarvasmarha, 252 sertés és 27 juh. A falunak csak két iparosa volt, egy kovács és egy asztalos.

1925-re helyreálltak a közigazgatási viszonyok és a község szervezete ismét a régi volt, visszaállt a háború előtti rendszer. A falu vezetését a bíró és a törvény-( vagy másod-) bíró és két esküdt látta el a képviselőtestület segítségével, mely Nagypáliban öt virilistából, öt választott tagból és két póttagból állt. A kisbíró, bába, az éjjeliőr és az egyetlen postaküldönc szegődéses alkalmazottként dolgozott a községnek. A virilisták a helységben legtöbb adót fizető személyek voltak, akik a cenzus alapján személyi jogon, választás nélkül kaptak helyet a képviselőtestületben. Ilyen virilista volt például az első világháborút megjárt, 33 éves Sifter Gyula is, akit 1928-ban községi bíróvá választottak. Életrajzából az is kiderül, hogy a község valóban kezdett magához térni. 1927-ben restaurálták a templomot, és az iskola tatarozását tervezték, valamint a tűzoltóság felszerelését akarták beszerezni. A Tűzoltóegyesület parancsnoka Köcse Jenő volt, aki 1919-ben tért haza a hadifogságból.

Ennek a képviselőtestületnek már jóval egy nagyobb falut kellett irányítania. 1897-ben Nagypáli még csak 42 házból állt , 272 lakossal, 1925-ben viszont már 78 lakóháza volt 108 lakrésszel. Sőt a bírónak valószínűleg törődnie kellett a Nagypálihoz közeli Nyires-major lakóival is. 1925-ben még 52-ten laktak a tanyán, de 1930-ra lélekszáma 21-re csökkent.

Sümeghy József birtoka is megcsappant valamelyest: 1930-ban 166 helyett már csak 113 holdat birtokolt vagy bérelt, melyből 1055 aranykorona tiszta jövedelme származott.

Az oktatás terén is fontos változások történtek. A község tanítója 1937 januárjáig Kocsis János volt, aki TBC-ben halt meg. ’937 őszén Nagypáliban nagy „harcok” folytak a tanító személyének kiválasztása során. Végül jól választottak, mert Turáni Dezső felélénkítette a falu kulturális életét. Énekkart és színjátszó csoportot szervezett, melyet az egész környék irigyelt. Turáni Dezső vezette a leventeoktatást is. Az 1921-ben megalapított leventeintézményt 1924-ben minden község számára kötelezővé tették, bár a települések egy része vonakodott teljesíteni az utasítást. Az oktatás burkolt katonai kiképzés volt, mellyel a Horthy-kormány a hadsereg-fejlesztési tilalmat igyekezett kijátszani. A leventék katonai, alaki kiképzést kaptak, sportoltak, ha pedig ezeket az időjárás nem engedte, előadásokat hallgattak. Az elméleti oktatás során például egészségügyi és politikai tárgyú előadások hangzottak el, többek között a magántulajdon és szocialista tulajdon közötti különbségekről. A vasárnapi alkalmakon legalább öt-hat korosztály jelent meg, a 12-től a 21 éves korig, vagy míg el nem vitték katonának.

Természetesen nem csak az oktatás és a hadseregfejlesztés mozdult el a revizionizmus irányába, hanem a magyar külpolitika is. Az 1930-as évek elején még mind a négy nagyhatalom – Anglia, Franciaország, Németország és Olaszország – támogatta az ezirányú terveket és az újabb háborús konfliktus megelőzése érdekében a békés rendezésre törekedtek. Azonban mindez az évtized végére gyökeresen megváltozott. Európa két táborra szakadt, és egy újabb világégés küszöbén állt.

Magyarország nem érzékelte a fenyegető veszélyt, sőt egyes mellékhatásait kitörő örömmel fogadta. Az 1938. novemberi I. bécsi döntés értelmében visszacsatolták az országhoz a Felvidék egy részét, melynek egyik emléke Nagypáliban is megtalálható.

 

A II. Világháború

1939. márciusában a magyar csapatok visszafoglalták a Kárpátalját, így a háború kitörése is csak a revíziós reményeket erősítette. A valós csatáktól sokáig távol tudott maradni az ország, közben pedig a II. bécsi döntés alapján visszakapta a Székelyföldet és Erdély északi részét is.

A német- olasz- japán háromhatalmi egyezményhez is csak 1940. november 20-án csatlakozott, innentől viszont utasíthatta vissza a katonai részvételt a háborúban. 1941. június 26-án Magyarország ténylegesen is belépett a II. világháborúba.

A frontokról érkező hírek megrázták a lakosságot, az életkörülmények pedig a hátországban is romlani kezdtek. ’944. decemberében vitték el a megmaradt nagypáli leventéket is a frontra. Nem önként mentek, és hiába próbáltak együtt maradni, nem sikerült.

Az itthon maradtak csak 1945 elején találkoztak a valódi frontviszonyokkal, bár azok a gyors átvonulásnak köszönhetően jóval kevesebb kárt okoztak a Dunántúlon, mint a keletebbre fekvő területeken. A visszavonuló német és magyar csapatok, a bombázó angol és amerikai gépek és az érkező orosz egységek azért okoztak kárt bőven. Nagypáli azonban szerencsésen átvészelte az átvonuló „vihart”. A falut egyszer sem bombázták, a célpont az országút volt. Az orosz csapatok átvonulásakor előfordultak betörések, és állatokat is vittek magukkal. A kijárási tilalom idején pedig az egyik idősebb falubélire lőttek rá, aki gyomorsérülésébe később bele is halt.

1945. március 30-án „felszabadult” a falu a német megszállás alól. Ekkor már érvényben volt az 1945. március 17-én hozott rendelet, melyben az Ideiglenes Nemzeti Kormány kiadta az utasítást a földosztásra. Zala megyében a tavaszi munkák kezdete miatt sietve kezdték kiosztani a földeket. A nagy- és középbirtokokat elkobozták, és felosztották, vagy állami kézbe vették. Ez történt a Nagypáliban lévő püspöki birtokkal, de szétosztásra került a Sümeghy-birtok is. 1945. április 27-én a zalaegerszegi járási főjegyző jelentést készített a földreform állásáról, amely szerint 214 katasztrális holdnyi kiosztandó föld volt a faluban és mind a 39 földet igénylő kapott birtokot.
A fennálló hatalomnak mindig akadnak kiszolgálói, nem volt ez másként az 1950-es években sem. A kormányzat el is várta ezt, ezért alakultak a megyei, járási és községi tanácsok, melyet a tanácselnökök irányítottak, és létrejöttek az alájuk rendelt végrehajtó bizottságok (VB), melyeket a vb-titkárok vezettek. Nagypáli 1950-től közös tanácsi székhely volt Kispálival, mint társközséggel. Az 1950-57-es időszak vb-elnöke Belléncs Istvánné volt, akinek munkáját Boncz József, majd Kerese László vb-titkárok segítették. Ők irányították a beszolgáltatásokat, tagosításokat és intézték a parasztság tsz-be kényszerítését.
A központi politika tudatosan igyekezett a magángazdaságokat egyre jobban megterhelni, Nagypáliban sem a Fatér-család, sem Simon István nem bírta tovább a beszolgáltatások jelentette terheket, és önként leadták földjeiket. Ők kulákoknak számítottak a faluban, de szerencsére nem jutottak sok más társuk sorsára, akiket még internáltak is.

A kisebb, maximum ötholdas birtokkal rendelkező parasztságnak sem volt könnyű az élete. Meghatározták, mit termeljenek, és mennyit kell beszolgáltatnia a földje után.

A község mindezek ellenére fejlődött is. 1953-ban vezették a villanyvilágítást, 1955-ben pedig a kúttal nem rendelkező utcák vízvezetéket kaptak. A Rákosi-rendszer 1953 nyarára a legtöbb társadalmi réteget maga ellen fordította, ezért Nagy Imre reformjait, és a moszkvai vezetés kritikáját sokan fogadták örömmel.

 

Az 1956-os forradalom

1956. október végén pedig megmozdult a vidéki lakosság is. Október 28-án Vince Jenő és Fazekas József kispáli lakosok felvonulást szerveztek Nagypáliban és Kispáliban. A tömeg megrohanta a községi könyvtárat és megsemmisítette a könyveket. Megalakult a forradalmi tanács is, elnöke Vince Jenő, titkára Fazekas József lett.

Hiba volt azonban a felkelők lelkesedése, és a külföldi segítségbe vetett hit. A nyugati hatalmak magára hagyták a magyar forradalmat, és az orosz tankok megindultak Budapest felé. Az ellenállók gócait november közepére a szovjet csapatok mindenütt felszámolták. Zalában is megtorlások következtek.

A forradalom leverése után felálló Kádár-kormány politikáját 1962-ig a megtorlás, és a diktatúra helyreállítása jellemezte. A keményebb vonalat képviselő nagypáli vb-elnököt leváltották, helyére Bankó István került 1964-ig, bár mellette 1962-ig Kenese László, a korábbi vb-titkár segédkezett. Nagypáliban 1960. januárjában alakult meg a Béke Termelőszövetkezet, azért mert a falu népe „tudta: csak a nagyüzemi gazdálkodás teheti boldoggá”. Legalábbis az iskola igazgatója ezt írta a Nagypáli és Kispáli községek történetéről szóló kéziratában. Az akkori tsz-munkáról szóló történetek nem túl vidámak. A tagok üres munkaegységért dolgoztak, fizetést alig kaptak, a munkaegységnek viszont mindenképpen meg kellett lennie.

 

A Kádár-korszak

Az 1960-as években a gazdaság mutatói mégis javultak, az ésszerűbb gazdálkodásnak és a merev tervutasításos rendszer rugalmasabbá válásának köszönhetően. Az 1962-es helységnévtár adatai szerint a községnek 1093 kataszteri holdnyi területe volt és 93 háza. A hozzá tartozó Nyires-majorban három otthonban 11-en laktak, kettővel kevesebben, mint 1949-ben. A névtár szerint mind a faluban, mind a majorban volt közmű, amelyen az 1955-ben elkészült kezdetleges vízrendszert értették. 1964-ben a Zala megyeföldrajzi nevei kötetben megjelentek a Nagypáli területén lévő dűlős és egyéb környékbeli helynevek. 

Egy újabb felmérés szerint 1965-ben a nagypáli Béke Tsz-nek és az időközben beleolvadt kispáli Tsz-nek együtt 1108 kataszteri holdja volt, melyből 859 hold volt szántó. Marhaállománya több mint 200 állatból állt, és már öt traktora volt. 1966-ban a községben Tanácsházat építettek, autóbuszvárót és önálló tűzoltószertárt létesítettek. A tűzoltó egyesület valamikor 1960-as években jött létre. Az 1968-ban készült felmérés szerint a falu lakossága hat fővel csökkent, a községben már nem volt iparos, és csak egy vegyesboltja, egy kocsmája vagy italboltja volt. Ebben az évben az általános iskolának 82 tanulója és négy tanítója volt, akik két osztályteremben oktattak.

A nagypáli könyvtárnak ekkor 598 kötete volt, és a faluban működött egy keskeny filmek vetítésére alkalmas, 80 fős mozi.

A járásbeli községek rangsorában a legtöbb területen Nagypáli tartotta az 50 körüli helyezést. 1970-ben azonban nem csak az iskola szűnt meg, hanem a község tanácsa is, és mind a két Páli Nagykutas társközsége lett. Megépült viszont a két Pálit összekötő út.

Az „alkotmányos forradalom” és eredményei Nagypáli életébe is változásokat, és új vezetőket hoztak. 1985-ben Nagypáliban községi elöljárót választottak Kovács Miklósné személyében. 1990-ben pedig már a demokratikus rendszer első polgármesterét, Fazekas Istvánt tette próbára a falu népe, majd Tóth József és Both Csaba tevékenykedett 1996-ig polgármesterként. Ezt követően az időszaki választásnál Köcse Tibort választották polgármesterré, aki jelenleg is vezeti ezt a falut.

A falunak fontos a környezettudatos életmód, ennek tükrében a "Zöld Út" falufejlesztési program 1997-ben vette kezdetét, amelynek megalkotója az újonnan megválasztott polgármester Köcse Tibor volt. Fő célja egy fejlett európai színvonalú, önfentartó településsé fejlődés, megőrizve a magyar és területi egységéből adódóan a gocseji falvak hagyományait. A követni kívánt fejlesztési irányok: megújuló energiaforrások alkalmazása, turizmusfejlesztés,közösségépítés, környezetvédelem és környzettudatosság.

 

Önkormányzati ciklusok polgármesterei és képviselői

 

1990. 09. 30. (első forduló), 1990. 10. 14. (második forduló)

Polgármester: Fazekas István

Képviselő:   - Köcse Endre

                      - Pető Lajos

                      - Szekeres Istvánné

 

1991. 08. 18. (időközi polgármester választás)

Polgármester: Tóth József

Képviselő:   - Herczeg András

                      - Köcse Endre

                      - Pető Lajos

                      - Szekeres Istvánné

 

1992. 12. 20. (időközi polgármester választás)

Polgármester: Both Csaba

Képviselő:   - Herczeg András

                      - Köcse Endre

                      - Pető Lajos

 

1994. 12. 11. 

Polgármester: Both Csaba

Képviselő:   - Bödör Zoltán

                      - Köcse Endre

                      - Köcse Tibor

                      - Nagy Béla

                      - Somogyi Zoltán

 

1996. 09. 15. (időközi polgármester választás)

Polgármester: Köcse Tibor

Képviselő:   - Bödör Zoltán

                      - Köcse Endre

                      - Nagy Béla

                      - Somogyi Zoltán (1997-ig)

                      - Rushó László (1997-től)

 

1998. 10. 18. 

Polgármester: Köcse Tibor

Képviselő:   - Both Csaba

                      - Bödör Zoltán

                      - Dávid Attila

                      - Farkas Zoltán

                      - Paizs Zoltán

 

2002. 10. 20. 

Polgármester: Köcse Tibor

Képviselő:   - Farkas Zoltán

                      - Paizs Zoltán

                      - ifj. Sifter Jenő

                      - Simon József

                      - ifj. Tüh László

 

2006. 10. 01. 

Polgármester: Köcse Tibor

Képviselő:   - Farkas Zoltán

                      - Paizs Zoltán

                      - ifj. Sifter Jenő

                      - Simon József

                      - ifj. Tüh László

  

 

2010. 10. 03. 

Polgármester: Köcse Tibor

Képviselő:   - Farkas Zoltán

                      - Paizs Zoltán

                      - Csiszár Károly

                      - Simon József

  

2014. 10. 12. 

Polgármester: Köcse Tibor

Képviselő:   - Farkas Zoltán

                      - Hári János

                      - Paizs Zoltán

                      - Simon Attila

 

Jegyzők:

1. Kőmíves Eleonóra (1990)

2. Németh Dóra (2001)

3. Erdélyi Dorin

4. Szita Gabriella Andrea (2001. 11. 15.)

5. Dr. Gángó Gabriella (megbízott körjegyző)

6. Szita Gabriella Andrea (2007)