Zalai Hírlap

2021-es megjelenések a zalai hírlapban

Kategória:

Zalai Hírlap Online

2021.10.19.
Jóna István

„Tök” jó délutánt rendeztek Nagypáliban

Közösségépítő, családi délutánt rendeztek szombaton az Öko-völgyben. A kora délután kezdődő programmal minden korosztályt próbáltak megszólítani a szervezők.

Az Öko-völgy ideális helyszíne volt a község családi programjának, ahol ügyes kezekre és egy kis fantáziára volt szüksége a résztvevőknek.

Horváth Fanni, Horváth Zsombor, Ferkócza Panna Bíborka, Horváth Lilla és Szentiványi Borcsa az elkészült töklámpásokkal Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap
Horváth Fanni, Horváth Zsombor, Ferkócza Panna Bíborka, Horváth Lilla és Szentiványi Borcsa az elkészült töklámpásokkal Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

 

– A hagyományos programon az ősz hangulatát próbáltuk a programunkba csempészni és az évszakhoz kötődő foglalkozásokkal kedveskedni a résztvevőknek – tájékoztatott Kovács Ferencné közművelődési szakember.

A kézműves-foglalkozásokon őszi képeket készítettek falevelek felhasználásával, valamint izgalmas terménybábokat is alkothattak a látogatók. A legnagyobb kihívást a tökfaragás jelentette, melybe a gyerekek mellett a szülők is beletették kreativitásukat és ügyességüket. A közösségi kemence mellett illatos sütőtököt és ropogós gesztenyét készítettek, valamint szalonnát és sült kolbászt is fogyaszthattak a látogatók.

 

 

Zalai Hírlap Online

2021.09.23.
Arany-Horváth Zsuzsa

Az Év Digitális Faluja címet nyert Nagypáli

Azok az 5000 lakos alatti települések, amelyek a legtöbbet tették a jobb lakókörnyezet 21. századi megoldásokkal történő létrehozásáért, elnyerték Az Év Digitális Faluja címet. Köztük van egyetlen zalaiként Nagypáli is.

A Digitális jólét program írta ki a pályázatot, amely négy kategóriában várta a pályázókat. Nagypáli a „fenntartható épített és természeti környezet” kategóriában nyert, azért, mert a helyi energiaforrásokra építve, azokat digitális rendszerek segítségével optimalizálva hoztak létre fenntartható energiarendszert, amely révén a kistelepülés a saját energiafogyasztásához kapcsolódó környezetterhelését csökkenti. Nagypáli a technológia lehetőségeit kihasználva teremt élhetőbb lakókörnyezetet, hoz létre más települések számára is példaként szolgáló megoldásokat. A díjat idén először adták át a V4-ek Civitas Sapiens Okos Város konferenciáján.

Köcse Tibor a díjjal Fotó: Nagypáli önkormányzat

– A Zöld út program célkitűzései mentén végzett sok­éves munkánk elismeréseként értékeljük a megtisztelő díjat – mondta lapunknak Köcse Tibor polgármester, hozzátéve: a pályázatot munkatársa, Szalai Réka projektmenedzser koordinálta. – Régóta haladunk ezen az úton, ma már többletáram-termelésre is képesek vagyunk, a tárolás megoldása a következő feladat. A papíralapú ügyintézést minimálisra csökkentettük, hiszen egyetlen A4-es lap előállítása 10 liter édesvizet használ el, 1 tonna papírhoz körülbelül 1,7 tonna fa kell.

A polgármester jelezte: a díjjal járó pénzjutalom felhasználása is ugyanezeket a célokat szolgálja.

A nyertes községben a pályázat kiírójának tervei szerint több millió forint értékű felmérés készül, mely településre szabott, komplex tervet ad a további fejlesztéshez.

 

 

Zalai Hírlap Online

2021.09.20.
Jóna István

Ilyen volt Nagypáliban a szüreti felvonulás és testvértelepülési találkozó

A népi hagyományok ápolásának jegyében rendezték meg a faluban az immár hagyományosnak mondható szüreti felvonulást és a hozzá kapcsolódó programokat.

A településen már délelőtt nagy volt a mozgolódás, hiszen a rendezvénytéren tűzoltó napot tartottak a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók és a térség önkéntes tűzoltó egyesületeinek látványos bemutatójával.

Három évvel ezelőtt döntöttek úgy Nagypáliban, hogy a falunapról a szüreti felvonulásra váltanak, amit a közösség igényes szerint alakítottak – tudtuk meg a Farkas Ferencné közművelődési szakembertől.

A több lovasszekérből álló szüreti menetet Szabó József kisbíró, dobolva vezette fel a település utcáin. A szekereken népviseletbe öltözött hagyományőrzők énekelve jelezték a településen élőknek, ma senki sem lehet szomorú.

Galéria: https://www.zaol.hu/galeria/szureti-felvonulas-es-testvertelepulesi-talalkozo-nagypaliban/

A rendezvény jó lehetőség volt a II. Testvértelepülési találkozó megrendezésre is, melyen Tornyos, Bodrogszerdahely, Szászcsávás, Alsóverecke, és Felsőverecke küldöttei vettek részt. A színpadon Köcse Tibor polgármester köszöntötte a testvértelepülések polgármestereit, valamint dr. Batbayar Zeneemyadar budapesti mongol nagykövetet is, aki szintén megtisztelte a rendezvényt. Elhangzott, hogy a település a Magyar Falu programban nyert mintegy 24 millió forintot, amelyből a rendezvénytér lefedésének egy negyed résztét megvalósították. Szintén hagyomány, hogy a falu kitűnő tanulóit is köszöntik, aki ezúttal 16-an vehettek át elismerést a polgármestertől. A program népdalkörök fellépésével és népzenei koncerttel zárult.

 

 

Zalai Hírlap Online

2021.09.18.
ZH

Tűzoltónap és testvértelepülési találkozó

Nagypáliban szombaton három rendezvényre is várják az érdeklődőket.

Dél­előtt 9 órától térségi önkéntes tűzoltó-bemutatót tartanak a rendezvénytéren, ahol Köcse Tibor polgármester és Bajsz András tűzoltó alezredes ad tájékoztatást, ezután látványos akciók következnek. 13 órakor a szüreti felvonulás résztvevői gyülekeznek ugyanitt, ők fél kettőtől járják körbe a községet, majd 16 órakor átadják rendeltetésének a rendezvénytér II. ütemét, s a falu legjobb tanulója díj is gazdára talál. A hagyományőrző kulturális műsort faluvacsora zárja. E nap a testvértelepülési találkozó ideje is, a meghívottak között határon túli községek delegációi is részt vesznek a nagypáliak közösségi napján.

HIRDETÉS

 

 

Zalai Hírlap Online

2021.07.24.
ZH

Kerékpáros falujárás Nagypáliban

A minap Vigh László miniszteri biztos, országgyűlési képviselő kerékpáros bejárást tartott a településen.

A látogatás célja az volt, hogy a helyi vezetőség kíséretében megnézzék a község értékeit, nevezetességeit átfogó képet kapva a meglévő, jelenleg is tartó, valamint jövőbeni fejlesztésekről. A résztvevők megtekintették az intenzíven fejlődő smaragdfaültetvényt, a mozgásfejlesztés érdekében készülő sportöltözőt, valamint a szabadidőpark jelenleg futó fejlesztését, egy facölöpökből álló labirintus kialakítását. Vigh László gratulált a fejlesztésekhez, s jelezte: a Magyar falu program keretében további beruházásokra is lesz lehetőség.

 Fotó: ZH Archivum
Fotó: ZH Archivum

 

 

Zalai Hírlap Online

2021.06.22.
zaol.hu

Covid–19 orvosi konferenciát szervezett Nagypáli község

A településen az önkormányzat és Bakler József vállalkozó szervezésében rendezték meg a „Covid–19 megbetegedés következményei és rehabilitációja, valamint a rákbetegség gyógyítása” című konferenciát.

Az előadások előtt dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere a Covid–19 kapcsán a közösségi korlátozásokat emelte ki, majd a kórbonctani elemzések révén kialakuló gyógyítási protokollt, végül a vakcinák megjelenését.

Utóbbi esetében jelezte, a tömeges oltással mintegy másfél hónappal előztük meg Európát, amit a WHO is elismert. Dr. Kásler Miklós ezután vehette át Köcse Tibor polgármestertől Nagypáli díszpolgári címét, amelyet a járványügyi intézkedésekért, a magyar ember életének óvásáért ítéltek oda.

A konferencia résztvevői ezt követően dr. Polgár Csaba professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosának vetített képes előadását hallhatták. A prezentáció vázolta a futó magyar népegészségügyi programokat, köztük a rákellenes programot. Dr. Gieszer Balázs, az Országos Onkológiai Intézet tüdőtranszplantátor professzora a tüdőátültetés történetének felvázolásával kezdte az előadását, majd bemutatta, miképp hangolják össze világszerte a tüdőátültetésre szoruló betegek és a lehetséges donorok adatbázisát.

A fiatal professzor erős idegzetűeket is megviselő képeket mutatott a tüdőátültetésről. Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet igazgató főorvosa a Covid-betegek ellátásában szerzett tapasztalataikat osztotta meg hallgatóságával, majd dr. Madurka Ildikó, az Országos Onkológiai Intézet klinikai főorvosa az intenzív osztály kegyetlen erősségű másfél évét „mesélte el".

 

 

Zalai Hírlap Online

2021.06.21.
Arany Horváth Zsuzsa

Nem zárható ki a negyedik hullám bekövetkezte

Ahogy az Emmi minisztere, úgy Köcse Tibor, Nagypáli polgármestere is korainak tartja az örömöt, ami a járvány elmúltát illeti.

A múlt pénteken Nagypáliban lezajlott orvosi konferencián dr. Kásler Miklós miniszter azt ígérte, a magyar járványügyi szervezetek „szárazon tartják a puskaport”, bár bíznak abban, hogy még többen kérik az oltást. Erre int Köcse Tibor is, akinek személyes oka is volt arra, hogy a párját ritkító jelentőségű tanácskozást megszervezte, az Országos Onkológiai Intézet és a tűzvonalban dolgozó Korányi Pulmonológiai Intézet professzorait hívva a községbe. Mint elmondta, a szervezésben Bakler József, a szerteágazó karitatív tevékenységet végző körmendi vállalkozó volt segítségére. A korábbi jó emberi és baráti kapcsolatokat latba vetve sikerült az előadókat megnyerni, akik közérthető, olykor jó szándékkal, figyelemfelhívó okokból sokkoló módon irányították érzékenységünket a koronavírus-világjárvány súlyosságára, a megbetegedések bizonytalan kimenetelére és nem utolsósorban az egészségügyben, azon belül is a Covid-osztályokon dolgozók energiáinak végességére.

– A járvány megláttatta velünk azt, hogy a felfokozott, napi eredményeket, sikereket, élményeket hajszoló, B tervet nem ismerő életritmusunk nem tartható fenn – mondta Köcse Tibor, aki nem győzi a községében élőket óvni, figyelmeztetni, egyelőre ne lazítsanak túlságosan. A világ beláthatatlan átalakulásának bemutatásában pénteken segítségére volt régi barátja, dr. Steier József, a benini Abomey-Calavi Egyetem vendégprofesszora, aki az orvosok után a klímaváltozásról, hatásai lehetséges tompításáról szólt a rendezvény közönsége előtt.

 

 

Zalai Hírlap Online

2021. 06. 18.
Arany Horváth Zsuzsa

Díszpolgári címet vehetett át dr. Kásler Miklós Nagypáliban – frissítve

Másfél éve gyökeresen megváltozott a világ a koronavírus miatt. Az eltelt időszakot orvosprofesszorok, laikusok számára is érthető előadás-sorozat világította meg pénteken délután Nagypáliban, ahol az önkormányzat és Bakler József vállalkozó szervezésében rendezték meg a „Covid–19 megbetegedés következményei és rehabilitációja, valamint a rákbetegség gyógyítása” című konferenciát.

Az előadások előtt dr. Kásler Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszterét köszöntötte Köcse Tibor polgármester, arra kérve a kormány tagját, foglalja össze az elmúlt másfél év járványügyi intézkedéseit. A polgármester elöljáróban hangsúlyozta, nem lehetünk biztosak benne, hogy lezárult a világjárvány, ezt a miniszter maga is megerősítette, hiszen előadása végén kiemelte, ha nem jön újabb variáns és növelni lehet még az átoltottságot, akkor a nehezén talán túl vagyunk, de az egészségügyi kormányzat nem lazítja a munkáját, figyeli a nemzetközi tendenciákat.

Dr. Kásler Miklós, aki kormányzati szerepvállalása előtt, 2018-ig a Magyar Onkológiai Intézet főigazgatója volt, azzal kezdte a beszámolót, hogy 2020. január 21-én Európában először regisztráltak Covid-fertőzöttet, január 24-én már összeült a magyar járványügyi intézkedésekben illetékes team, majd január 31-én, Európában elsőként felállt az operatív törzs. A vírusról szólva jelezte, a világ azt tudta róla, hogy semmit sem tud, tehát menet közben, a gyógyítással együtt ismerték meg a viselkedését, terjedését, tulajdonságait. A miniszter kitért a korábbi pandémiákra, történelmi távlatba helyezve a védekezéssel kapcsolatos ismeretanyag bővülését. A Covid-19 kapcsán a közösségi korlátozásokat emelte ki, majd a kórbonctani elemzések révén kialakuló gyógyítási protokollt, végül a vakcinák megjelenését. Utóbbi esetében jelezte, a nyugatiak mellett keleti védőoltásokat is nagy számban szerzett be Magyarország, hogy az átoltottságot növelje. A harmadik hullámban sokan meghaltak, mondta a miniszter, ami a 2020 őszén jelentkező mutánsok gyorsabb terjedésével is magyarázható. Korábban a reprodukciós ráta egy fertőző esetében 0,75 volt, akkor azonban felugrott 1,34- re. A tömeges oltással mintegy másfél hónappal előztük meg Európát, amit a WHO is elismert.

Glattfelder Béla moderátor, dr. Máhr Károly, dr. Steier József, dr. Bogos Krisztina, dr. Madurka Ildikó

Glattfelder Béla moderátor, dr. Máhr Károly, dr. Steier József, dr. Bogos Krisztina, dr. Madurka Ildikó

 

Dr. Kásler Miklós ezután vehette át Köcse Tibortól Nagypáli díszpolgári címét, amelyet a testületi döntés értelmében a járványügyi intézkedésekért, a magyar ember életének óvásáért ítéltek oda. A Széchenyi-díjas Kásler Miklós köszönetképpen elmondta, díjai közt a kedvesek között fogja számontartani Nagypáli közösségének elismerését.

A konferencia résztvevői ezután dr. Polgár Csaba professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosának vetített képes előadását hallhatták. (A professzor váltotta az intézet vezetői székében Kásler Miklóst.) A prezentáció vázolta a futó magyar népegészségügyi programokat, köztük a rákellenes programot, amely 1993 óta újabb néggyel bővült. A rákgyógyítás adatai abban a tekintetben biztatók, hogy a növekvő megbetegedési számok mellett nem növekszik a halálozások száma. Ezzel együtt minden negyedik ember rákbetegségben veszti életét, ezzel a második a halálokok között. A prevenció, a szűrés mellett a hatékonyabb kezelési protokoll, az eszközök fejlődése javítja az életkilátásokat. A professzor a dohányzást és az elhízást említette a kiváltó okok között. Amerikában már letették a cigit, mondta, Európában még nem, helyette azonban az elhízás nagyobb méreteket öltött. A szűréseken való megjelenésnek 70 százaléknak kellene lennie a hatékony megelőzéshez, sajnos nálunk 45 százalék a legjobb, ez a méhnyakrákszűrés adata. A közeli jövő lépésváltása lett a robotsebészet, amely már Magyarország kapuin is kopogtat, egy amerikai és két német eszköz érkezik hamarosan.

Köcse Tibor átadja a díszpolgári címet Kásler Miklósnak Fotók: Katona

Köcse Tibor átadja a díszpolgári címet Kásler Miklósnak Fotók: Katona

Dr. Gieszer Balázs, az Országos Onkológiai Intézet tüdőtranszplantátor profeszszora a tüdőátültetés történetének felvázolásával kezdte az előadását, majd bemutatta, miképp hangolják össze világszerte a tüdőátültetésre szoruló betegek és a lehetséges donorok adatbázisát, ami lehetővé teszi, hogy akár éjjel kettőkor hozzákezdjenek a műtéthez, akkor is, ha a megfelelő tüdő ezer kilométerekre „keletkezett”. (Magyarországon 2015-ben végeztek először sikeres tüdő-transzplantációt.) A kivett szervek közül a tüdő maximum 8 órát bír ki hűtött körülmények között utaztatva. A donorszervek a hiedelemmel ellentétben nem balesetből származnak nagyobb számban, hanem szívinfarktusból vagy stroke-ból. A fiatal professzor erős idegzetűeket is megviselő képeket mutatott a tüdőátültetésről, de súlyos tanulsággal szolgáltak a dohányzás által tönkrement tüdőkről készült felvételek.

Dr. Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet igazgató főorvosa a Covid-betegek ellátásában szerzett tapasztalataikat osztotta meg hallgatóságával. A betegellátás szervezése, a gyógyító személyzet védelme, a menet közben finomodó terápia képezte az elmúlt másfél évük feszített tempóját. A járvány ismét rámutatott, hogy Magyarország rossz egészségi állapotban van, ezen változtatni kell, mondta, hiszen az elhízás, a diabétesz, a magas vérnyomás, a májkárosodás fokozta a lefolyás súlyosságát, illetve a halált. Összesen 2448 súlyos beteget kezeltek a Korányi pulmonológiáján, tapasztalatot szerezve a gyógyulás után fennmaradó, elhúzódó következményekről.

Dr. Madurka Ildikó, az Országos Onkológiai Intézet klinikai főorvosa az intenzív osztály kegyetlen erősségű másfél évét -mesélte el-, a végén arra kérve mindenkit, oltasson, mert még egy hullámot aligha bír ki az egészségügy. 2019. december 9-én érkezett hozzájuk az a férfi, akit 21 napig lélegeztettek, de nem volt tudható a légzéselégtelenség oka. Negyvenkét nap után tudott beszélni, akkor mondta el, hogy Amszterdamban kínaiakkal folytatott üzleti tárgyalást. Az ő esete vetítette előre a jövőt, mondta a főorvos: légzési elégtelenségben szenvedők tömegeire kell készülni. A III. hullám alatt a negyvenes-ötvenes, kórosan elhízott beteg volt a rémálmuk, az ő esélyeik voltak a legrosszabbak. Lélegeztetett betegeik harmada gyógyult meg- Madurka Ildikó fotón mutatta a 40 éves férfit, akit 89 napig lélegeztetett műtüdő, az életét a tüdőtranszplantáció mentette meg, gyógyulása év végére várható.

Az esemény képgalériája az alábbi linken elérhető:

https://www.zaol.hu/galeria/koronavirus-konferencia-nagypaliban/1

 

 

Zalai Hírlap Online

2021. 02. 08. 
Benedek Bálint

 

Micsoda rudli vonult át Nagypálinál! (videóval)

A zalaegerszegi Szakony Marcell a nagypáli kereszteződésnél rögzítette hétfő délután a szarvascsorda vonulását.

Mint a fiatalember írta: 50-60 állat érkezett a két méter magas kerítéshez, melyet az ugrások közepette szinte szétszaggattak.

A videó az alábbi linken megtekinthető:

https://www.facebook.com/watch/?v=210726657420929

 

2020-as megjelenések a zalai hírlapban

Kategória:

Zalai Hírlap Online 

2020. 10. 06.
ZH

Jól megközelíthetők a zártkerti ingatlanok Nagypáli külterületén

Átadták a vidékfejlesztési program keretén belül elkészült útszakaszt a hétvégén Nyíres majornál, Nagypáli külterületén.

Az eseményen rövid köszöntőt mondott Vigh László ország­gyűlési képviselő, miniszteri biztos. Beszédében kiemelte a magyar vidék úthálózat-fejlesztéséhez kapcsolódó pályázatok sikerességét. Mint mondta: több településen sikerült pályázati forráshoz jutni az elmúlt években, így elmondható, hogy az elhasználódott mellékúthálózatok fejlesztésére folyamatosan biztosított a lehetőség. A képviselő elismerően szólt a környékbeli gazdák munkájáról, kitért a hagyományos szőlőtermesztés magas önköltségére, melynek betudható az ágazat elhanyagoltsága.

Vigh László és Köcse Tibor az út átadásán Fotó: Huber Imre
Vigh László és Köcse Tibor az út átadásán Fotó: Huber Imre

A polgármester elmondta: az útszakasz a Nyíres major és Nagypáli közötti zártkerti és külterületi ingatlanok megközelítését szolgálja. Ott az út főleg télen volt nehezen járható. Az előző évben ráfordított 35 millió forint pályázati forrásból és önerőből, plusz az idén biztosított 12 millió forintos kiegészítéssel (szintén pályázati forrás és önerő) minőségi utat sikerült létrehozni, amelyet a gazdálkodók, turisták, sportolni vágyók egész évben biztonsággal használhatnak.

Köcse Tibor végül arra kérte a lakosságot, hogy az út állagmegóvása érdekében tartsák be a 30 km/órás sebességkorlátozást és az 5 tonnás súlykorlátozást az elkészült mintegy 2,5 kilométeres szakaszon.

 

 

Zalai Hírlap Online 

2020. 07. 08.
Kerkai Attila

A közönség és a mezőny is „éhezett” már a roncsderbire

A szezon első roncsderbibajnoki futamát rendezték meg a faluban, Napkitörés Derby néven. A remek időjárásnak is köszönhetően nagyon sokan voltak kíváncsiak a futamokra, a mezőny mérete pedig arra utalt, hogy a versenyzők is nagyon várták már a viadalokat.

Nagypáliban két évvel ezelőtt rendezték meg az első roncsderbi országos bajnoki futamot, ami nagy sikert aratott, aztán következett a második és az idén már harmadszor rajtoltak el itt az autók. Vasárnap a remek idő és a remekül előkészített pálya is vonzotta a nézőket, becslések szerint az ezer főt is elérte az érdeklődők száma. Az egész napos program egyben a roncsderbi ob idei első futama is volt, amit még négy követ, hogy a sorozat végén majd az összetettben is győztest hirdessenek. 

Igen népes volt a nagypáli mezőny, így a bemutatkozó felvonulás sem két percig tartott Fotó: Katona Tibor

 

Nagypáli remek házigazda volt, és – mint megtudtuk – a technikai sportok közül a terepjárósokat is szívesen fogadná a település. Nagypáli polgármestere, Köcse Tibor most is elégedett volt:

– Látványos versenyt rendeztünk, sok néző előtt, akik nagyon fegyelmezettek voltak, és ilyenkor az a legjobb hír, hogy nem történt semmi rendkívüli – hallottuk a település vezetőjétől. – A pálya talaja is nagyon jó lett, annak ellenére, hogy két nappal korábban egy nagy eső után még szivattyúzni kellett a vizet. De hála a folyamatos karbantartásnak, ez sem okozott gondot.

És hogy miért volt fontos Nagypáli számára a roncsderbisorozathoz való csatlakozás?

– Városkörnyéki település vagyunk, de számos programot szerveztünk ide a múltban is – válaszolt Köcse Tibor. – Most a technikai sportágak felé fordultunk, amire van igény. Éppen ezért azt tervezzük, hogy terepjárós versenyt is szervezünk, amihez pályát szeretnénk építeni. Úgy látjuk, összehozza az embereket az ilyen rendezvény, és nem baj, ha van ilyen. Karitatív célunk is volt: gyűjtöttünk a Zalai Szívgyógyászatért Alapítvány számára, amely képviseltette is magát a rendezvényünkön. Így a sport és a jótékonyság találkozott.

Ami a versenyeket illeti: ötven autó indult, és nyolcvan volt a nevezők száma a 11 kategóriában. A vasi klubok versenyzői domináltak, de a zalaiak, így a nagypáli és a lenti klub versenyzői is dobogós helyeket szereztek.

A győztesek és a zalai érmesek. Szuperfutam: 1. Sporeth Roland (Szombathely), 3. Karbovszky Ferenc (Lenti). Széria kicsi: 1. Lakatos Róbert (Vép). Széria nagy: 1. Sporeth Roland (Szombathely), 2. Végh Zoltán (Nagypáli). Széria közép: 1. Kovács Szabolcs (Vép). Lada: 1. Vámos Dániel (Szombathely), 2. Nagy Sándor (Lenti) . Női: 1. Szabó Zoltánné (Gérce), 3. Szabó Brigitta (Lenti). Ifi II.: Tóth Vazul (Hajmáskér). Épített: 1. Klaus Trondl (Hajmáskér). AS: 1. Tomity Péter (Lenti). Amatőr: 1. Sporeth-Hatos Lídia (Szombathely). Szerelő: 1. ifj. Szabó Zoltán (Gérce), 2. Milinte Márk (Lenti).

https://www.zaol.hu/galeria/roncsderbi-futam-nagypaliban/

 

 

Zalai Hírlap Online 

2020. 07. 02.
Kerkai Attila

Napkitörés derby: újra roncsderbifutam Nagypáliban

Vasárnap a településen Napkitörés derby néven rendezik meg a roncsderbi országos bajnokságba tartozó viadalt.

A rendező Nagypáli önkormányzata először 2018-ban rendezett a településen roncsderbifutamot, és az a viadal is már nagyon népszerű lett. Sokan indultak és a helyszínt is megkedvelték. A III. Nagypáli Napkitörés Roncsderby egyben az országos sorozat első állomása is lesz, így a szervezők azt várják, hogy nagyon sokan lesznek majd kíváncsiak rá, így sok indulóval is számolnak.

A vasárnapi programban a helyi Nagypáli Sport és Rendezvénytéren 9.15 órától szabadedzések zajlanak, majd időmérők és versenyzői felvonulás következik. A futamokat 13 órától rendezik, este hatkor pedig a díjkiosztó következik.

 

Zalai Hírlap Online 

2020. 06. 12.
Benedek Bálint

A zalai kistelepülések zömében nem tudják, miként tesznek eleget a rendelkezésnek

A kerti avar hat órán keresztüli égetése 250 autóbusz egynapos károsanyag-kibocsátásának felel meg. Többek között ezen riasztó adatok miatt a jövő évtől tilos lesz az avar és a kerti hulladék égetése. A törvény hatásairól szakértőket, őstermelőket és településvezetőket kérdeztünk.

Jövő év január 1-től törlik azt a rendelkezést, amely alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatják az avarégetést, így általánossá válik a levegő védelméről szóló kormányrendelet alapján a tilalom az egész országban.

Becsehely

A zalai települések polgármesterei vegyes érzelmekkel fogadták a döntést. Németh Géza, Becsehely első embere érdeklődésünkre elmondta: a falvak többségében probléma a zöldhulladék elhelyezése, a lakosok előszeretettel égették azt el. Ez évtizedeken keresztül így ment, nehéz lesz rajta változtatni. Eddig hétfőn és pénteken volt erre lehetőség, amit szerencsére fegyelmezetten betartottak a lakók.

– Emellett működtetünk egy zöldhulladék-lerakót, ahol ingyenesen elhelyezhetők többek között faágak, és a fűnyírásból származó fű – folytatta a településvezető. – Örülnék neki, ha a kormányzat segítene abban az önkormányzatoknak, hogy a miénkhez hasonló lerakók alakítására lehetőség nyíljon, ellenőrzött keretek között. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a komposztálásnak még nincs akkora hagyománya, hogy azonnal bevezethető legyen. Sőt olykor nagyobb mennyiségben is képződik hulladék a kertekben, melyet utóbbi rendszerben szinte képtelenség lenne kezelni. Egy ilyen kategorikus tiltás azt eredményezheti, hogy az emberek valamilyen módon megszabadulnak ettől a fajta hulladéktól, de örülnénk, ha ez szervezett módon történne.

Galambok

Amióta kiderült, hogy jövő évtől nem lehet kerti hulladékot égetni, Szabó Tamásnál, Galambok polgármesterénél folyamatosan érdeklődnek. Náluk kedd és szombat az égetési nap, azonban június 1-től augusztus 31-ig utóbbi napon nem lehet begyújtani. A becsehelyi kollégájával abban maximálisan egyetért, hogy az új helyzet nagy feladatot ró a települési önkormányzatokra.

– Az előző polgármesternek köszönhetően a gépparkunk alkalmas lenne a zöldhulladék feldolgozására, ám egyelőre sem helyünk, sem munkásunk nincs a feladat elvégzésére – fogalmazott. – Egyszóval egyelőre sok a bizonytalanság, ettől függetlenül nyilván a környezet megóvása a legfontosabb. A faluba érkező osztrák és német vendégeink elcsodálkozva nézik a „füstölő” kerteket, náluk legalább négy évtizede tiltják az égetést. Nem kérdés, hogy a bolygónk védelmében át kell állnunk egy másik rendszerre. Lehet, hogy nem lesz könnyű, de ebben mindenkire partnerként számítunk.

A megye egyik mintatelepülése Nagypáli, ahol Köcse Tibor polgármester vezetésével számos intézkedés történt az elmúlt évtizedben a környezet megóvásáért Fotó: ZH Archívum

 

Nagypáli

Zala megyében egyfajta mintatelepülésnek számít Nagypáli, ahol már akkor a megújuló energiák mellé álltak, amikor azokról még alig hallott valaki. A fenntartható jövőt hirdető faluban hamar felismerték a kerti hulladékégetés problémáját. Köcse Tibor polgármester elmondta: a közösségüket nem lepte meg az új törvény, ők a tűzgyújtási tilalmat tíz éve vezették be, de évente mindössze két alkalommal biztosítottak lehetőséget a begyújtásra. A tavaszi metszéseket követően április 4-én, és ősszel, a lombhullás után, november 7-én lehetett ilyen alkalmakat tartani, hiszen ezeket a régi rendszerben ismert dátumokat az idősebbek nem felejtik el.

– Mindig kommunikálunk a lakókkal a szigorítások bevezetése előtt, de szerencsére megértették, hogy egy füstben úszó falu hosszú távon többek közt klímavédelmi szempontból sem kifizetődő a jövőre nézve – mondta. – Egyszóval arra törekedtünk, hogy Nagypáli levegője mindig tiszta legyen, ezért egyetlen kivágott fa helyett tízet vagy még többet ültetünk, hogy ózondúsabb legyen a levegő. Az emberi leleményesség miatt további szankciókra is szükség volt, vagyis a lakott területtől 300 méterre sem lehetett égetni. Majd egy aprítógépet szereztünk be, mellyel az ágnyesedékeket ledaráltuk. Az így keletkezett hulladékot pedig az önkormányzat környezetbarát kazánban fűtési célra hasznosítja. Tavaly építettünk egy komposztálót és aprított növényi hulladéknak gyűjtőt, mely mellé odakerült a háztartási étkezési olaj begyűjtő tartálya is.

Nagypáliban ledarálják a lakosság számára feleslegessé vált faágakat, illetve közösségi komposztálót is építettek Fotó: ZH Archívum

A klímavédelmet a szívén viselő Musits Róbert, az IMRO DDKK Környezetvédelmi Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint minden olyan intézkedés támogatandó, amely a természet megóvására fókuszál. Még akkor is, ha egyelőre nem ismertek a konkrét részletek.

– A zöldhulladék elégetése jelentős környezetszennyezéssel jár, hiszen egy kutatás szerint a kerti avar hat órán keresztüli égetése 250 autóbusz egynapos károsanyag-kibocsátásának felel meg – szögezte le. – A fő problémát leginkább az okozza, hogy az alacsony égéshőmérséklethez relatív magas a növény víztartalma. Ezáltal rendkívül veszélyes szén-monoxid keletkezik, amelynek hatásait pontosan ismerjük. A törvény egyértelmű célja a levegő minőségének javítása, ezáltal a lakosság egészségének védelme. A megyei klímastratégia kidolgozásakor is szóba került ez a probléma, ám nem is az égetés megtiltásával foglalkoztunk, sokkal inkább a zöldhulladék külön kezelésére koncentráltunk. Sokkal üdvözítőbb lenne, ha a környezetszennyező tevékenység nem hatósági szabályozás miatt szűnne meg, hanem az emberek ismerték volna fel ennek a negatív hatásait, s a szemléletformálásunk ért volna célba. A lakosság kertihulladék-kezelése kapcsán az évtizedes berögzülések megváltoztatása biztosan hosszú folyamat lesz.

Utóbbi megállapítással ért egyet a Nagykanizsához közeli Cserfő-hegyen pálinkát és bort is készítő Gazdag Attila is. Ugyanakkor a törvény szerinte súlyos károkat okoz, hiszen a magyar paraszti kultúra egyik ősi rituáléja volt a tavaszi avarégetés.

– Ilyenkor összegereblyézték például a diófa leveleit, mely olyan anyagokat tartalmaz, hogy nem alkalmas a komposztálásra sem – mondta. – Az égetés egyfajta tisztítótűzként funkcionált, ugyanis ezzel a módszerrel kiirtották a növénybetegségeket a kertekből. Gombás és vírusos betegségeken átesett faágak és ismeretlen, gyanús fertőzések semmisültek meg ilyenformán. Az új rendelkezés az újrahasznosítást népszerűsíti, ám a kórokozók, főleg a gombás betegségek következő évben amolyan időzített bombaként ott maradnak a kertekben. A komposztálás egyébként nagyon hasznos folyamat, de másik nagy hátránya lehet, hogy bizonyos férgeknek, parazitáknak és egyéb kártevőknek melegágyat biztosít. Ráadásul létezik egy olyan rovar, amely kifejezetten a lehullott falevelek között telel át, s eddig csak ritkán maradt életben. Csak remélhetjük, hogy a döntéshozók alapos kidolgozás után kiegészítik a törvényt egyéb rendelkezésekkel is, hogy mindenki tisztábban láthasson.

 

Zalai Hírlap Online 

2020. 06. 09.
ZH

A testvértelepülésekről sem feledkeztek meg Nagypáliban

A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójáról sajátos módon emlékezett meg a település az elmúlt hét csütörtökén – számolt be lapunknak Köcse Tibor polgármester.

Nemzeti lobogóink felhúzásuk után félárbocra engedve lobogtak a tavasziasnak tűnő szélben. A falu elején lévő óriás tábla jelképesen a szomorú történelmi eseményt jeleníti meg egy vers idézet kíséretében. Fél 5-kor 100 másodpercig szólt a templom mindhárom harangja, emlékezve a 100 évvel ezelőtti fájdalmas eseményre, hazánk szétdarabolására.

 

A nemzeti összetartozást jelképező máglya Fotó: Köcse Tibor
A nemzeti összetartozást jelképező máglya Fotó: Köcse Tibor

Nagypáli is csatlakozott, a cserkészszövetség nemzeti összetartozást jelképező tűzgyújtásához, amelynek fénye a faluközpontban világított. Este kilenc órakor fél órára sötétségbe borult a település, kialudtak a közvilágítás lámpái, csak a tűz lángja lobogott, jelképezvén a történelmi eseménykor bekövetkező gyászos hangulatot.

 

A falu határában felállított tábla Fotó: Köcse Tibor
A falu határában felállított tábla Fotó: Köcse Tibor

Köcse Tibor polgármester és Farkas Zoltán alpolgármester délután részt vett Egerváron, az iskola bejáratánál felállított Trianon emlékmű avatásán, ahol koszorút helyeztek el. Ezt követően szentmisén vettek részt, illetve nem feledkeztek meg a külhonba szakadt testvértelepülésekről sem. Telefonon felvették a kapcsolatot a Felvidéken, a Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban található falvak polgármestereivel, és köszöntötték őket a megemlékezés alkalmából.

 

 

Zalai Hírlap Online 

2020. 05. 20.
Arany Horváth Zsuzsa

Újra megtelnek a zalai játszóterek, a gyerekek is örülnek a korlátozások enyhítésének

Az egészségügyi veszélyhelyzet miatti korlátozásokat fokozatosan enyhítik, kellő óvatossággal a héten már az eddig lezárt játszóterek is használhatók megyénkben is. Igaz, a keddi esős időjárás éppen nem kedvezett a szabadtéri játékoknak, de a két hónapig türelemre intett gyerekek bizonyára várják, hogy újra birtokba vehessék kedvelt hintáikat, csúszdáikat.

– A kisebb gyermekkel, a négyéves Noémivel természetesen nehezebb volt megértetni az elmúlt hetekben, hogy nem mehetünk a nagyon jól felszerelt játszóterünkre, a kilencéves Ádám fiunk belátta a helyzet komolyságát, bár mindkettejüknek nagy a mozgásigénye – mondta Diósné Szőke Melinda, Ádám és Noé­mi édesanyja, amikor tegnap a nagypáli játszótéren jártak. – Korábban a hét végén mindig kijöttünk a játszótérre, még annak ellenére is, hogy családi házban élünk – mondta az anyuka.

Diós Ádám és Noémi a nagypáli községi játszótéren Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
Diós Ádám és Noémi a nagypáli községi játszótéren Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A kétgyermekes édesanya, Diósné Szőke Melinda lapunknak elmondta, szerencsére az ő családjukban a szülők munkája megengedte, hogy otthon maradjanak az óvodai és iskolai kényszerszünet idejére, de mégsem volt szünidei a hangulat, hiszen a zalaegerszegi Liszt-iskolába járó kilencéves Ádámnak az online tanulással is meg kellett birkóznia, a házi feladat visszaküldésével nem maradtak el egy napon sem. Miután a szabadtéri közösségi terek újra megtelnek gyerekzsivajjal, valószínűleg rövidebb, de hatékonyabb tanulásra lesz szükség. Megtudtuk, sem a szűkebb, sem a tágabb családjukat nem érintette a járvány, senki sem betegedett meg, noha az egyik nagymama a szociális szférában, a házi gondozás területén dolgozik, így a fokozott fertőtlenítés és óvatosság náluk a mindennapok része volt a kezdetektől.

Foci a sportpályán. Nagykanizsán is egyre több lakótelepen tér vissza az élet a rendes kerékvágásba, azaz a kicsik ismét birtokba veszik a játszótereket Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Nagykanizsán is egyre több játszótéren hallani ismét gyerekzsivajt. A Corvin utcai lakótelepen – ahol kifejezetten sok gyermek lakik – az elmúlt napokban például hatalmas focimérkőzésekkel feledtetik a gyerekek a „karanténidőszak” rossz emlékét.

 

 

Zalai Hírlap Online 

2020. 05. 05.
ZH

Második világháborús lövedéket túrtak ki a mangalicák Nagypáliban

Fel nem robbant második világháborús lövedéket találtak a napokban a településen. Az esetről Hessel Ferencné, a Nagypáli Fejlesztési Övezet Nonprofit Kft. ügyvezetője értesítette lapunkat.

Mint írta, az eset kapcsán a magyar mangalica disznók bebizonyították, hogy nemcsak egészséges élelmiszert lehet előállítani belőlük, de természetközeli életmódjuk révén közre tudnak működni a környezetük megóvásában is. Mert a Nagypáliban élő állatok lövedékkeresésre ugyan nincsenek kiképezve, de ezt a veszélyforrást mégis ők derítették fel. Az állatok egy helyi lakos területén, verőfényes délutánon túrták ki a domb­oldalból egy német tarack második világháborús lövedékét.

Tűzszerészek dolgoznak a nagypáli helyszínen Fotó: ZH

Köcse Tibor polgármester riasztotta a körzeti megbízott rendőrt, majd a lövedéket egy szomszédos területen, figyelmeztető szalaggal gondosan körbekerítve helyezték el. Illetve figyelmeztették a közelben élőket – különös tekintettel a gyerekekre –, hogy a tiltott zónában milyen veszély leselkedik az illetéktelen kíváncsiskodókra.

A Magyar Honvédség tűzszerészei már másnap a helyszínre érkeztek, és hatástalanítás után elszállították a fel nem robbant lövedéket. A helyszínt fémkeresővel gondosan átvizsgálták, de már csak rozsdás szögeket találtak.
Fontos tudni mindenkinek: hasonló esetben ugyanilyen óvatossággal kell eljárni.

 

A világháború lezárása után 75 évvel került elő a lövedék Fotó: ZH

 

 

 

Zalai Hírlap Online 

2020. 02. 21.
Arany Horváth Zsuzsa

Szülőknek szólt a nevelési sorozat kilenc zalai településen

Kispáli, Nagypáli, Lakhegy, Nemeshetés, Kisbucsa, Gősfa, Vasboldog­asszony Nagykapornak és Misefa lakói gazdagodtak az elmúlt két évben közösségi rendezvényekkel, munkaerőpiacra visszavezető tanácsadással és kísérleti elemként gyermeknevelési előadássorozattal a térségi szemléletet erősíteni hivatott humánközszolgáltatási pályázati forrás jóvoltából.

Az együttműködés ezekben a feladatokban térségi szinten eredményesnek bizonyult, összegezte a tapasztalatokat Rózsás Miklós EFOP-tanácsadó, amikor az elmúlt szombati zárórendezvény után visszatekintésre kértük. Két esztendő alatt mintegy 250 millió forintból több mint ötven közösségi rendezvény valósult meg, köztük településszépítés, főzőverseny, közterület-fejlesztés, a helyi hagyományok felkutatása, őrzése, közkinccsé tétele. A térségben élő fiatalok és idősebbek az egészségügyi és kulturális eseményeken találkozhattak szakemberekkel, együttesekkel.

A zárórendezvényen szombaton farsangoltak, játszottak a környező településeken élő családok Fotó: Nagypáli Önkormányzat

A zárórendezvényen szombaton farsangoltak, játszottak a környező településeken élő családok
Fotó: Nagypáli Önkormányzat

– A program másik fontos szegmense elsősorban a gyermekvállalás után a munkába visszatérni szándékozó édesanyákat célozta meg, főként nekik jelentett hathatós támogatást a 11 fővel működő mentorszolgálat – mondta Rózsás Miklós, hozzátéve, e célcsoporttól is pozitív visszajelzéseket kaptak. – De számunkra is a harmadik programelem volt a legérdekesebb, az tartogatta a legtöbb kihívást.
A szervezők a gyermekes szülőknek kívántak nevelési támogatást nyújtani, amikor gyermekéletkor szerint négy korcsoportra bontva (0–3 év, 3–6 év, 6–11 év és 11–14 év) kínáltak egyenként tíz alkalomból álló előadás-sorozatot, amely elméleti és gyakorlati gyermeknevelési, fejlődés-lélektani tanácsokkal szolgált.

– A térségből legalább 70 család kapcsolódott be ebbe a sorozatba, amelyhez értékes segítséget, együttműködést kapott a program a védőnőktől. A hazai védőnői hálózat egyébként is nagyon becses hungarikum, oszlopai főleg a vidéken, falvakban élő családok támogatói hálózatának – szögezte le a pályázati tanácsadó, aki maga is négygyermekes családapa, közelről ismeri a szóban forgó gondokat, örömöket, problémákat. – Az együttlétek egyik fő témaköre a mozgásfejlesztés volt, amely olyan jól sikerült, hogy szeretnénk mihamarabb folytatni, illetve a mostani pályázatot májusig meghosszabbítani. A szemináriumok nagy érdeklődés mellett zajlottak, ami nem kézenfekvő, hiszen faluhelyen sokféle szempontot muszáj figyelembe venni a diszkréció betartásáért. A konkrét, egyedi gyermeknevelési gondokhoz biztosítani kell az intimitást, mivel mindenki ismer mindenkit, és a közös foglalkozásokon nehezebben nyílnak meg a gondokkal küzdő szülők.
Miért tartották fontosnak a szervezők a német családsegítő minta alapján adaptált gyermeknevelési programelemet? Azért, hogy a falvakban élőkhöz is eljussanak a modern gyermekpszichológiai ismeretek, melyek egyik hangsúlyos, kutatási tényeken alapuló vészjelzése az, hogy a digitalizáció térnyerése révén átalakuló világ mekkora hatással van a legkisebb gyerekekre, akár már a csecsemőkre is.

– Ma már nem lepődünk meg, ha babakocsira szerelhető telefon- vagy tablettartó eszközt látunk, később annál inkább azon, hogy az iskolában nem működnek például a matematikai, logikai vagy közösségi-szocializációs kompetenciák a gyerekeknél – utalt a vészhelyzetre Rózsás Miklós. – A szülő esetleg későn ismeri fel a kettő közti összefüggést.
Az érintett észak-zalai falvakban élők visszajelzései alapján egyértelmű, hogy a szülőtámogatói rendszer további fejlesztésre is érdemes, jelezte a pályázati tanácsadó. Ha sikeres lesz a folytatást lehetővé tevő további pályázat, a tervek között neves gyermekpszichológusok, orvosok, neurológusok, családterapeuták be-
vonása szerepel.

– Mondhatjuk, hogy az előadások bensőséges légköre és az ott szerzett ismeretek ütköztetése a szülőként megélt gyermeknevelési élményekkel sokszor katartikus felismerésekre juttatták a résztvevőket, de előfordult zokogás is, ami pedig néha felszabadítóan hatott a szülői szorongásra.

 

 

 

Zalai Hírlap Online
2020. 01. 22.
Arany Gábor

Marokkótól Mongóliáig húzódhatna a smaragdút

A megújuló energia, a klímavédelmet is szolgáló gazdálkodás lehet az a terület, ahol hazánk és Mongólia együttműködhet.

Ez is szóba került dr. Batbayar Zeneemyadar, Mongólia hazánkba akkreditált nagykövetének kétnapos zalai látogatásán. A nagykövet hétfőn ellátogatott Lentibe, az estét már Nagypáliban töltötte, és tárgyalt a település vezetésével. Az elhangzottakról dr. Batbayar Zeneemyadar elmondta: erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy Nagypáli és a környező községek testvértelepülési kapcsolatokat építhessenek ki hazájában. Mint utalt rá, a Nagypálival való együttműködés egyik lehetősége a magyar tapasztalatok felhasználása a megújuló energia hasznosítása terén, amelynek szegmense lehet a napenergia – hazájában évente 278 felhőtlen nap van. A biztos energiaellátás pedig a fejlődés egyik záloga, tette hozzá.

A nagypáli megbeszélés résztvevői Fotó: Arany Gábor / Zalai Hírlap
A nagypáli megbeszélés résztvevői Fotó: Arany Gábor / Zalai Hírlap

Köcse Tibor polgármester a rendkívül gyorsan növő és sok szén-dioxidot megkötő smaragdfa mongóliai telepítését említette azzal, hogy szeretnék a növényt termesztő országokat összekapcsolni az úgynevezett smaragdúttal, ami ezáltal már Marokkótól Mongóliáig húzódhatna. Egyébként a smaragdfa kapcsán ismerkedett meg a nagykövettel, tette hozzá magyarázatul. Tervbe vették egy nemzetközi solymásztalálkozó közös megszervezését is.