Zalai Hírlap Online 2019. 12. 21. ZH
Hagyományos karácsony előtti akció zajlott Nagypáliban
A falu önkormányzata idén is támogatta a közös hivatalhoz tartozó településeken (Kispáli, Kisbucsa, Nemeshetés, Alsónemesapáti, Nemesapáti, Vasboldogasszony, Szentpéterúr) élő kisgyermekes családokat – tudósította lapunkat Hessel Ferencné, a Nagypáli Fejlesztési Övezet Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Sőt, a társulásból időközben kivált Gősfa községbe is jutott a Magyar Iszlám Szervezet segítségével érkezett bébiételekből, itt az adományozás a Gősfa Község Kultúrájáért, Fejlődéséért Egyesülettel együttműködésben zajlott le.
Zalai Hírlap Online 2019. 12. 05. ZH
Sikeresen szerepelt a nagypáli roncsderbicsapat ebben az évben
Idén második alkalommal rendezték meg Nagypáliban a „Napkitörés Országos Bajnoki Roncsderby Futamot”, melyen első alkalommal indult versenyző a Nagypáli Verseny- és Szabadidő Sport Egyesület színeiben.
Az év során az átigazolások következtében az egyesület 27 taggal bővült a kustánszegi csapatból. Most már nemcsak Magyarországról, hanem Ausztriából is vannak tagjai. A civil szervezet támogatást nyújt a versenyzőknek, akik a jövőben is Nagypáli címere alatt indulnak a futamokon, tájékoztatta lapunkat Hessel Ferencné.
Nemrég Bükfürdőn rendezte meg a MORSZ (Magyar Országos Roncsderby és Amatőr Rally és Újszerű Technikai Sportok Szövetsége) az év végi díjkiosztó ünnepségét. A közel 300 fő részvételével zajlott rendezvényen Nagypáli csapata összesítésben az ötödik helyezést érte el, és az ezzel járó díjakat vehette át.
Zalai Hírlap Online 2019. 12. 05.
ZH
Rendbe tették az emlékművet Nagypáliban
A zalai település néhány évvel ezelőtt bővítette kapcsolatait a határon túli magyarsággal.
Felvidéken Bodrogszerdahely, Erdélyben Szászcsávás és Gyergyóalfalu, Ausztriában Németújvár, Újvidéken Tornyos lett testvér-, illetve partnertelepülése Nagypálinak. Egyedül Kárpátalja lógott ki a sorból. Brüsszeli elnyert pályázatnak köszönhetően (Town Twinning) sikeresen épültek a testvérségi kapcsolatok. A kárpátaljai Beregszász város segítségével a magyarok bejövetelének helyszínén levő Alsóverecke települést (Nizsnyi Vorota) keresték meg kapcsolatlétesítési céllal.
Zalai Hírlap Online 2019. 11. 08.
Gyuricza Ferenc
Öt zalai községben hoznak létre új WiFi pontokat
A WiFi4EU program célja olyan közösségi, nagy sebességű, széles sávú internetkapcsolati pontok létrehozása, amelyeket bárki használhat korlátozás nélkül, ingyenesen. A kapcsolati pontokat jellemzően a közösségi élet legfőbb színterein, így például parkokban, könyvtárakban, múzeumokban alakítják ki – tudtuk meg az egyik érintett község, Csesztreg polgármesterétől.
Bedő Róbert azt is elmondta lapunknak: a pályázat nyertesei 15 ezer eurót kapnak, ebből kell kiépíttetniük a kapcsolati pontokat. Feltétel továbbá, hogy minimum három éven át kell biztosítaniuk a szolgáltatást, amelynek egyéb költségei – karbantartás, internethasználati díj – már az érintett településeket terheli. A WiFi4EU projekt szeptemberben kiírt pályázati felhívására több, mint 11 ezer település nyújtotta be támogatási kérelmét, s 1780 került a kedvezményezettek közé. A magyarországi nyertes önkormányzatok száma 142, köztük öt zalai község – Csesztreg mellett Felsőpáhok, Nagypáli, Szentpéterfölde, valamint Várvölgy – található.
Zalai Hírlap Online 2019. 10. 28.
Arany Horváth Zsuzsa
Ötven év gyógyító munkáját köszönték meg dr. Bódis Istvánnak
Dr. Bódis István háziorvos ötven esztendei gyógyító munkáját köszönték meg az általa ellátott néhány település polgármesterei, testületi tagjai pénteken délután a vasboldogasszonyi polgármesteri hivatalban.
A bensőséges találkozón Gősfa, Vasboldogasszony, Nagypáli betegei, lakói nevében adtak át ajándékot a közkedvelt doktornak, aki néhány napot ezután is dolgozik majd, de a körzetet, a rendelőt, a praxist átadja az utódjának. Az eddigi munkáját Farkas Tiborné (Gősfa), Köcse Tibor (Nagypáli) Németh Zsolt (Vasboldogasszony) köszönte meg, abban a reményben, hogy továbbra is velük marad.
A háziorvos meghatottan fogadta a köszönetet, s pár mondatban visszaemlékezett a gyógyító munkában telt évtizedekre.
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
A Zrínyi-gimnáziumot elvégezve könnyen döntött a pályaválasztásról annak idején, jól mentek az orvosi egyetemhez szükséges tantárgyak. Lenti község társadalmi ösztöndíjasaként végzett Pécsett, ám ott épp nem volt hely. Némi zalaegerszegi kórházi kitérő után hamar megszerette az egerváriakat, a környéket, s a munkatársaival is remekül együtt tudtak dolgozni. Zalaszentivánról eleinte gyalog és vonaton közlekedett. Később hintóval járta a betegeket, akik nem tudtak hozzá elmenni. Felidézte, hogy a mostani ellátási körülményekhez képest milyen alacsony műszerezettséggel teljesítették vállalt hivatásukat az orvosok. Vidámabb emlékek is elősorjáztak, mint például az, amikor a már felöltöztetett halott mégis élőnek bizonyult. Amikor megvizsgálta, akkor derült ki, hogy valószínűleg a gyógyszereit adagolta túl, attól vált mozdulatlanná. Szerencsére még jó pár évig élt a férfi.
Dr. Bódis István igyekszik megőrizni az egészségét, sportol, barátaival találkozik, s ha teheti, Lengyelországban élő fiával, unokájával.
Zalai Hírlap Online 2019. 10. 03.
Győrffy István
Nagypáli megújuló energiafelhasználásai és látványos, falut szépítő berendezései, parkjai
A 74-es úton, Egervár előtt, jól kiépített elágazás hirdeti, itt kell lekanyarodni Nagypáliba, s az idén, a bekötő út is megújult.
Nagypáli zöldprogramja sikerének híre az útfelújításoktól függetlenül rég tovaszállt, tudnak róla Európában, Ázsiában, s Afrikában is…
– A fejlesztéseink innovációja most is egyedülállónak mondható egész Magyarországon, s ez nem túlzás! – mondja Köcse Tibor polgármester, visszaemlékezve a három évvel ezelőtti fogalmazására. A „Mert az ön faluja is rajta van a térképen!" turisztikai sorozatunkban ugyanis másodszor készítünk riportot Nagypáliról, mert annyi minden történt itt azóta, hogy ismét érdemes a bemutatásra.
Köcse Tibor polgármester az Energy Globe Magyarország díjjal a falu címere előtt, amely a Főnix madarat, s a Napot ábrázolja
– A „Zöld úton” programunk lényege, hogy mindent egy kicsit másként csináltunk, mint mások. Hittük és ma már tudjuk is, a jelen a megújuló energiáké, ezért van sikere! Azt szeretnénk elérni, hogy Nagypáli független, önállóan cselekedni képes település legyen. Hogyan kezdtük? Először energiatakarékos villanyégőkre cseréltünk, majd beléptünk az energia előállításba, napelem rendszereket építettünk, a fás szárú hulladékot hasznosítottuk, s lépésről lépésre haladtunk előre. Kihasználva a település város közeliségét, 13 hektáron, 94 értékesíthető telekkel létrehoztuk a lakóligetet. A zöld energia előállítás egyes elemeinek kiépítése látványos külsőségeket is teremtett, vonzó falukép alakult ki. A turizmusunk már a saját lábán fejlődik, ehhez megvannak a személyi feltételeink, az internet segítségével elérhetők vagyunk. A vendégek sok mindenre rácsodálkoznak, s jól érzik nálunk magukat. 2020-ben a jelenlegi energia felhasználásunkat száz százalékban fedezni szeretnék, ez most 90-95 százalék körül mozog. Mindig új igények lépnek fel a betelepülő cégek iroda felszerelésének működtetése miatt. Alapelvünk, hogy mindig írjunk pályázatot, egyúttal legyen elbírálás alatt is pályázatunk, illetve olyan pályázatunk, amit éppen megvalósítunk, s olyan is, aminek már az elszámolása történik. Létrehoztuk a Pályázati Menedzsment Nonprofit Kft. pályázatíró cégünket, amelynek ezek a feladatai, illetve, a régiómenedzsment nonprofit kft-tét, amely a településüzemeltetéshez kötődő infrastruktúrákra figyel. Ilyen például a turisztikai központunk, ami az ő tulajdona. Olyan tudatosan felépített programunk van, s ezt senki ne tekintse nagyképűségnek, amilyen az országban valóban egyedi. Holnap a horvátságból érkeznek ezzel ismerkedni. Eredményeinket elismerések sora jelzi – mutatja Tibor a falakon lógó díszes kitüntetéseket, ajándéktárgyakat.
Hosszú volna felsorolni mindezeket, közülük talán az egyik legfontosabb, a 2018-as Energy Globe Díj I. helyezése, amihez egy elektromos, parkgondozó kisautó is járt, ami jól hasznosítható a parkok locsolásában, a sövények, fák nyesésében. A zöld program eredményeként a faluban a megújuló energiafelhasználás szinte minden formája megjelenik, mint például a smaragdfa ligetet, a hibrid-erőmű (szél és napenergia), a fotovoltarikus napelem-telep, az elektromos autók és az elektromos töltőállomás is.
Napkollektorok, háttérben a hibrid-erőmű, szél és napenergia befogása egy berendezéssel
A polgármester elmondja, most már arra készülnek, hogy a lakosság által lenyírt füvet, az élő sövények hulladékát is összegyűjtsék, komposztálják, s biogázt állítanak elő belőle. A faluközpontban építenek egy energia piramist, amely látogatható lesz, s itt helyezik el az energia előállítást és a felhasználást figyelő számítógépeket. Nem csak a fogyasztás lesz látható, hanem be is lehet avatkozni az optimális felhasználás érdekében. Nagypáli tagja az európai Rurener hálózatnak, amely a vidéki közösségeket mozgósítja az energia átmenet és az energia semlegesség érdekében. Magyarországot képviselik, s 10 országgal működnek együtt.
– Széles nemzetközi projekt kapcsolataink is vannak Szlovéniában, Ausztriában, Horvátországban, Erdélyben. De léptünk más irányban is, például Alsóverecke, első világháborús katonai temetőjét újítottuk fel. Egy nagy táblára ukránul, magyarul és angolul felírtuk, hogy ez 150 magyar katona nyughelye. Szerintem az is fontos, hogy együttműködési lehetőségeink vannak Iránnal, Indonéziával, Katarral, az Emirátusokkal és Szaúd-Arábiával. Az új szaúdi nagykövet októberben jön hozzánk ismerkedni, s nemzetközi solymász találkozót előkészíteni. Hasonló témában várjuk a mongol nagykövetet is, aki szintén októberben lesz a vendégünk. Velük a smaragdfa hasznosítására és elterjesztésére indítunk egy mozgalmat, mert a smaragdfa az a növény, amelyik sokat tehet a föld megmentéséért. Célunk, ahol csak lehetséges ültessünk smaragdfát, mert nagyban javítja a bolygó klimatikus hatásait. Ez a fa is fontos része a „zöld út a jövőbe” programnak – mondja Köcse Tibor.
Farkas Zoltán a polgárőrség elnöke, önkormányzati képviselő, mutatja meg a falu új látnivalóit. A hegyen felhívja a figyelmet egy gesztenyefára:
Farkas Zoltán a most újult traktor faapríték adapterét mutatja
– Úgy tűnt, hogy az öreg matuzsálem elszáradt, ezért, a törzs fölötti elágazásban levágtuk az ágait, hogy kilátót építsünk a maradék fa tetején. Azóta kihajtott és dús lombot hozott az elvágásoknál – mondja, majd tovább megyünk Lakhegy irányába, ahol összekötő út épült a szomszédos falu zártkertjéhez. A két hegy megközelítéséhez már nem kell Egervár felé kerülni. A faluban, a sportpályához vezet az utunk, ahol öltöző épül a műfüves pálya, a rendezvényépület és a szabadtéri színpad, valamint a térkővel burkolt nagy tér mellé.
– A sportpálya alatt, az erdő szélén a roncsderbi pálya található. A faluban megalakult a sportmotoros szakosztály, s itt volt az idén az országos bajnokság Napkitörés futama. Sokan voltak kíváncsiak rá, aki nem ment le a pálya mellé, az itt a szabadtéri színpad kivetőjén nézhette a futamokat – mondja Zoltán, s megmutatja az elektromos kertgondozó autót, mellette az új traktor, amit a hegyi összekötő út pályázatán nyertek. A traktornak fa aprító adaptere is van, jól tudják használni a lakossági nyesedékek, gallyazások hasznosításánál is.
– Innét jól látni, hogy a lakóliget épületeinek tetején mennyi a napkollektor. A falura is ragad a zöld programunk gondolatiságából. Micsoda változás történt itt, ha a gyermekkoromra gondolok – mondja Zoltán, ahogy a lakóliget szélén lévő kilátóból rápillantunk a falura.
Utunk végén bekopogtatunk Balla Lászlóhoz, aki igen messziről talált rá Nagypálira.
Farkas Zoltán tősgyökeres nagypáli lakos, önkormányzati képviselő és Balla László, aki az Alföldről települt Nagypáliba, s egy orgonát adományozott a templomnak
– Az innét 450 kilométerre lévő Hajdúböszörményből indultunk, egy olyan falut kerestünk, ahol idős napjainkat békében, szép környezetben élhetjük le. Mindez 2002-ben történt. Többekkel beszéltünk, találkoztunk a polgármesterrel is, aki igen szépen beszélt a falu jövőjéről. Rá egy évre, ősszel már beköltöztünk az új házunkba. Nagyon szép éveink következtek. Befogadtak minket, jó itt élni, én is bekapcsolódtam a polgárőrök munkájába. Korábban vállalkozó voltam, s az egyik ügyfelem nem tudott a munkámért fizetni. Tartozása fejében elhoztam tőle egy két klaviatúrás orgonát. Nem mintha tudtam volna zenélni, s a tartozást sem fedezte, de gondoltam, jó lesz valami nemesebb célra. Az orgonát felajánlottam itt, a templomunk javára – mondja Balla László, aki 16 éve polgára a falunak. Köcse Tibor a közösségi szolgáltató tér jövőbeli fejlesztési elképzeléseiről beszél, amikor elköszönünk:
Válogatott képgaléria megtekinthető: https://www.zaol.hu/galeria/nagypali-valogatott-kepei/
– Egy kis tóban is gondolkozunk. Tudom, sokak számára szinte hihetetlen, ami nálunk történt, ezért mindenkit arra biztatunk, hogy jöjjön el hozzánk, nézze meg miként haladunk tovább a „Zöld út a jövőbe” programunkon.
Zalai Hírlap Online 2019. 09. 20.
ZH
Elismeréseket is átadtak a nagypáli fesztiválon
Hagyományőrző Szüreti Vigasságokat rendezett szombaton az önkormányzat – a programról Farkas Ferencné Jutka küldött beszámolót.
A menet élén a kisbíró haladt Fotó: Farkas Ferencné
A délutáni csendet múlt szombaton a kisbíró dobolása törte meg, ő hívta a falu népét a mulatságba.
A régi szokások szerint népes menet vonult végig Nagypáli utcáin, elöl a kisbíró, szőlőkoszorút tartó lányok, lovasok és a főbíró. A lovas szekereken népviseletbe öltözött lányok, fiúk, asszonyok hegedű- és harmonikaszóra nótáztak, a néptáncosok táncra perdültek, míg a hegyi gazdák és asszonyok finom nedűvel és pogácsával kínálgatták egymást és a nézelődőket.
A program a Sport- és rendezvénytéren folytatódott: az érdeklődők a kézművesek sátránál kipróbálhatták a kosárfonást, a kovácsolást, a szőlőpréselést. A jó hangulatot fokozta a Zalaegerszegi Binkó Néptáncegyüttes fergeteges tánca, a Vasboldogasszonyi Népdalkör nótázása, a Kecskeméti Lovas Betyárok bemutatója, valamint a helyi néptánccsoport műsora.
A rendezvényen részt vettek a testvértelepülések delegáltjai, akik erre az alkalomra érkeztek Szlovéniából, Ukrajnából, Szerbiából. Köcse Tibor polgármester köszöntője után kitüntetéseket és díjakat adott át, valamint elismerést kaptak azok, akik a nyári viharkárok rendbehozatalánál segítettek a lakosságnak.
A jelenlévők megvendégelése után a Capuccino együttes mulatósa következett. A jól sikerült rendezvény bállal zárult. Köszönet a fellépőknek és a szervezőknek!
Zalai Hírlap Online 2019. 08. 26.
ZH
Húsz főre bővültek a nagypáli sportmotorosok
Az észak-zalai községben működő Verseny és Szabadidő Sport Egyesület a tavalyi évben létrehozta a sportmotoros szakosztályt, amely az első évben megrendezte a Roncsderbi Országos Bajnokság Nagypáli „Napkitörés” futamát.
Erről és a közben lezajlott fejleményekről számol be olvasóinknak az alábbiakban Hessel Beáta, a település történéseinek krónikása.
A technikai sportok seregszemléi manapság a szabadidő izgalmas eltöltésének a részét képezik, ami kikapcsolódást, sőt, egyfajta életmódot is feltételez.
Az idei évben a nagypáli versenybe nevezett az első helyi versenyző, Paizs Zoltán (Zozó) is, méghozzá a Fiat Punto széria középkategóriájú autójával.
A motoros szakosztály verseny után, középen Köcse Tibor polgármester Fotó: Nagypáli Önkormányzat
Az első versenyen Nagypáliban 2019. június 2-án vett részt, ahol néhány kiszorítás következtében nem tudott az élmezőnyben végezni, viszont később, a gyenesdiási versenyen már az egyik futam első helyezettjeként végzett, ami további versenyzésre sarkallta.
A kustánszegi versenyen pedig mindhárom futamot befejezve a középmezőnyben végzett. Az előbb említett verseny után a legerősebb kustánszegi sportegyesület tagjai egyéb okok miatt átkérték az igazolásukat Nagypálihoz. A csipkereki versenyen így a nagypáli csapat már több mint 20 fővel tudott nevezni, így Zala megye legnagyobb létszámú versenycsapata leszünk.
Az eredményhirdetést követően Nagypáli polgármestere, Köcse Tibor gratulált az újdonsült csapatnak, és ígéretet tett arra, hogy ezután a versenyek előtti tréninghez a nagypáli versenypályát biztosítja a csapat tagjainak a későbbi jó eredmények érdekében.
Ezúton köszönjük a versenyzők bizalmát, hogy bennünket választottak, írta Hessel Beáta.
Zalai Hírlap Online 2019. 07. 30.
Gyuricza Ferenc, Hajdu Péter
Háztetőket, gyümölcsösöket és autókat tett tönkre a szombati vihar Zalában
Nagypáli fölé szombaton 18 óra után érkezett a szupercellaszerű felhő, amiből – mint Köcse Tibor polgármester elmondta – először szárazon dió nagyságú jég esett, amihez később eső társult, majd ismét nagyobb méretű jég. A háztetők cserepei összetörtek, több házba ömlött az eső. A tűzoltók és helyi erők éjszakáig dolgoztak a mentésen.
– Először azt hittük, hogy 10-12 házról van szó, de már úgy látjuk, hogy 20-25 családi ház károsodott, van olyan épület, amely teljes tetőcserére szorul, és van, ahol a szőlő fele a földön van. A szabadban levő autók mind károsodtak, nem egy esetben a szélvédőket is kiverte a jég – mondta egyebek között a polgármester, hozzátéve, még nincs vége a károk felmérésének.
Köcse Tibor polgármester egy letarolt tök ültetvényt szemlél Jég vágta sérülés
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
Zalai Hírlap Online 2019. 07. 10.
ZH
Nagypáli lehetőségeire is ráirányították a figyelmet
Az északnyugat-zalai települések humánszolgáltatás-fejlesztési programja című projekt keretében múlt hét szombatján térségi természetjáró túraversenyt tartottak, a délután folyamán pedig megrendezték a magyar rózsák ünnepét Nagypáliban. Az eseményekről Szekeres Szilvia küldött összefoglalót.
Egészségügyi és sporttal kapcsolatos szakmai előadásokkal, valamint kisfilmvetítéssel vette kezdetét a délelőtti rendezvény a Megújuló Energiaforrások Innovációs Ökocentrumában. Az egészséges életmód népszerűsítése céljából Köcse Tibor polgármester köszöntőjében kihangsúlyozta a zöld út falufejlesztési szisztéma „Gondolkodj Ökosan!” és „Ép testben ép lélek!” szlogenjét, s a kettőt ezúttal kiegészítette a „Mozdulj együtt!” jelmondattal, felhívva a közösségi sportolásban rejlő lehetőségekre az egybegyűltek figyelmét.
A szakmai eszmecsere után a csapatok a regisztrációt követően egy feladatokkal tarkított, 7 állomásos, Nagypáli települést körbeölelő túraversenyen mérettették meg magukat, megismerve a település földrajzi és infrastrukturális adottságait.
A túraversenyen megismerhették a környéket Fotó: Szekeres Szilvia
Két órától a Magyar Rózsák Kertjében kertészeti előadással, a rózsák felhasználásával kapcsolatos kézműves foglalkozással, Mercy Erzsi, majd Magyar Rózsa zenei előadásával várták a résztvevőket a szervezők. A két rendezvény célja, hogy olyan közösségépítő program valósuljon meg Nagypáliban, melynek keretében a szabadidő hasznos eltöltése mellett az érdeklődők megismerhetik a térség előnyeit, lehetőségeit.
Zalai Hírlap Online 2019. 06. 20.
ZH
Veterán traktorosok lepték el Nagypálit
A szlovéniai Gorn- ji Petrovci-i Oldtimer Abraham Klub hét tagja ötnapos túrát szervezett Magyarországra, melyből az utolsó napot Nagypáliban töltötték.
A túrázók június 9-én 50-60 éves veterán traktoraikkal Szlovéniából indultak és előre meghatározott útvonalterv és program alapján körbejárták a Balatont.
A veterán járműveket a falubeliek is kíváncsian szemlélték Fotó: ZH
Útjuk során több helyen, többek között Balatonlellén, Balatonkenesén és Balatongyörökön is megálltak pihenni, ismerkedtek a tájjal, a helyi gasztronómiával. A túra utolsó állomásaként csütörtökön érkeztek Nagypáliba, ahol Köcse Tibor polgármester fogadta a kis csapatot, és bemutatta a települést. A magyarul is jól beszélő, a szlovéniai Domonkosfán élő Pócak Emil elmondta, hogy az oldtimer klub tagjai már több éve járják a környező országokat különleges régi traktorjaikkal.
Mint kiderült: a klub tagjai valamennyien gazdálkodók, többek között szőlőműveléssel, borászattal, állattenyésztéssel is foglalkoznak, a több mint fél évszázados traktorokat saját maguk szerelik, összetartanak és kölcsönösen segítenek egymásnak az egyéni arculat kialakításában. A közösségi ház előtti parkolóban felsorakozott, impozáns látványt nyújtó traktorokat a falubeliek is kíváncsian szemlélték.
A veteránokkal töltött forró nyári nap a pincében hangulatos vacsorával, beszélgetéssel, nótázással zárult.
Zalai Hírlap Online 2019. 06. 04.
Kerkai Attila
A Kustánszeg SE csapata remekelt a nagypáli roncsderbi futamon
Zalai helyszínen, Nagypáliban rendezték a roncsderbi országos bajnokság idei második futamát. Nagypáli a tavalyi évben jól sikerült verseny után idén második alkalommal rendezte meg a Napkitörés Roncsderbire keresztelt viadalát, és magas indulói szám, valamint érdeklődés mellett zajlottak a futamok.
A múlt hét elején és közepén lehullott sok eső kicsit bizonytalanná tette a vasárnapi futamokat, pénteken még kritikus volt a helyzet, azonban Köcse Tibor polgármester megnyugtatta a szervezésben részt vevőket, hogy minden gép rendelkezésre áll, így szombatra már egy teljesen kész pálya várta a versenyzőket. A futam rendezésében a Kustánszeg SE tagjai oroszlánrészt vállaltak, vasárnap pedig már 63 pilóta várta a futamokat nyolc kategóriában.
Az idén először Nagypáli nemcsak a rendezésnek adta a nevét, hanem versenyzőt is indított Pajzs Zoltán személyében, aki helyi lakos, és elmondta, hogy ez volt élete első versenye egy Fiat Puntóval. Nagyon nagy volt a küzdelem, elsőre egy 10. helyezést tudott elérni, bízik benne, hogy szerez egy kis rutint, és még jobb helyezést is el tud érni. Ami a viadalt illeti, az egész napos napsütést egy késő délutáni zápor zavarta meg, így sokan hazaindultak a rekordszámú nézőseregből, de a „rutinosabb” szurkolók tudták, hogy ezt követően jön a java, így maradtak. A rövid ideig tartó eső gyorsan szinte korcsolyapályává alakította a kemény zalai agyagot, és a még hátralévő négy futam az igazi roncsderbiről szólt, a csúszkálásról, az ütközésekről és a kiesésekről. A Kustánszeg SE, amely minden futamban indított versenyzőt, kimagaslóan szerepelt, hiszen több dobogós hely mellé több elsőséget sikerült megszerezni. Lakatos Dezső, a Kustánszeg SE elnöke teljesen elégedett és nagyon büszke volt a csapat teljesítményére, szerinte fantasztikus volt látni hölgy versenyzőiket, akik ezen a csúszós talajon is sikeresen tudták teljesíteni a futamot.
Az eső, illetve a sár a sportág kedvelőinek még több látványosságot tartogatott… Fotó: ZH
– Nagyon jó érzés ilyen csodálatos környezetben és profi körülmények között részt venni, köszönöm a település vezetőinek és a szervezőknek ezt a sikeres, szép napot – mondta el Lakatos Dezső a zárást követően. – Hosszú idő után sikerült egyetlen csapatként mind a nyolc kategóriában versenyzőt indítanunk. Egy osztrák pilótát is igazoltunk, aki Audi-motoros szöcskével volt jelen.
Kustánszeg SE versenyzőinek eredményei. Ifi 2: 1. Elmont Richárd, 2. Klitza Dominik. Épített: 1. Thomas Labi. Lada: 4. Nagy Sándor. Széria kicsi: 2. Ungi Károly, 5. Tunkel László, 6. Farkas Marcell. Széria közép: 1. Karbovszky Ferenc, 4. Paukovics Lilla, 5. Szabó Brigitta, 6. Lakatos Dominika. Széria nagy: Végh Zoltán. AS: 1. Ungi Károly, 2. Karbovszky Ferenc, 3. Móricz Zsolt. Amatőr: 3. Tóth Dávid, 6. Dancs Márió. Női: 1. Szabó Brigitta, 4. Sümecz Edina. Szuperfutam: 2. Végh Zoltán, 3. Karbovszky Ferenc, 4. Ungi Károly. Szerelői: 1. Bokányi Zoltán, 3. Molnár József, 4. Deák Bálint.
Zalai Hírlap Online 2019. 05. 31.
Kerkai Attila
Roncsderbi ob: Nagypáli a következő versenyhelyszín
Az idei roncsderbi bajnokság első futamán már túljutott a mezőny a Vas megyei Rábatöttösön, a hétvégén pedig már zalai helyszínen randevúznak a versenyzők. Vasárnap Nagypáliban következik az országos bajnokság második futama.
A nyitóversenyen Zala megyét csak a Kustánszeg SE képviselte, mivel a Kerkabarabás csapatának versenyzői az új szezonra a Veszprém megyei Hajmáskérre igazoltak. Mint Lakatos Dezső, a Kustánszeg SE elnöke elmondta: felajánlották az érintetteknek, hogy igazoljanak át hozzájuk vagy a Nagypáli SE-hez, de a kerkabarabásiak egy megyén kívüli csapatot választottak. Leszámítva a csapat alapító tagját, az osztrák Kevin Hollert, aki csapaton kívüliként az egyik amatőr kategóriában szerepel majd a szezonban.
A Rábatöttösön rendezett első futamra a Kustánszeg SE több új versenyzővel erősítette meg csapatát. Remekelt Karbovszky Ferenc, aki három kategóriába szerzett pontokat magának és csapatának: egy első és egy második helyezés mellett a széria középben csak egy bírói hiba fosztotta meg az első helytől (tévedésből egy körrel előbb kiintették.)
A tavalyi nagypáli viadal egy pillanata
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap / Archív
Lakatos Dezső, a KSE vezetője elmondta: nagyon sajnálja az esetet, a történtek akár a bajnokság végeredményét is befolyásolhatják. A Kustánszeg tavaly mindössze két ponttal maradt le a bajnoki címről a Szombathely mögött, amely most is erős, de a Vép is nagyon jól erősített.
A bajnokság pedig a hétvégén máris folytatódik, méghozzá Nagypáliban, ahol egy év után a kustánszegi Lakatos Lénárd is visszaül autójába. Nagypáliban vasárnap az ob 2. futama 10 órától az időmérőkkel kezdődik, majd az ebédszünet után nem kevesebb, mint 20 futamot rendeznek várhatóan 18 óráig. Több mint hetven versenyző indul, és idén először várhatóan Nagypáli színeiben is lesz versenyző a pályán.
A Kustánszeg SE eredményei az ob 1. futamáról. Ifi: 2. Klitza Dominika, 4. Elmont Richárd. Épített: 3. Thomas Labi. Lada: 3. Nagy Sándor. Széria kicsi: 4. Tunkel Nándor, 5. Tunkel László. Széria közép: 2. Szabó Brigitta, 3. Karbovszky Ferenc, 6. Paukovics Lilla. Női: 3. Farkas Friderika, 4. Szabó Brigitta, 6. Szabó Brigitta. AS: 1. Karbovszky Ferenc, 2. Ungi Károly, 3. Móricz Zsolt, 4. Szabó Brigitta, 5. Farkas Marcell. Szuper: 2. Karbovszky Ferenc, 4. Ungi Károly.
Zalai Hírlap Online 2019. 04. 19.
Arany Gábor
Megújult a bekötőút Nagypáliban
A beruházó, a Magyar Közút Zala megyei igazgatóságának vezetője, Mórocz József érdeklődésünkre elmondta, a tavaly tavasszal elkezdődött munkálatokban 2,9 kilométer hosszban újította fel a bekötőutat a Swietelsky vezette kivitelezői csapat. Az úgynevezett remix technológiában felmarták a régi burkolatot, az így kinyert anyagot pedig zúzalékkal keverve visszadolgozták, cementtel stabilizálták, erre pedig két réteg aszfaltburkolat került a 600 millió forintos beruházásban.
Az átadást jelképező szalagátvágás: (balról) Köcse Tibor, Nagypáli polgármestere, Vigh László, országgyűlési képviselő, Horváth Zsuzsanna, Kispáli polgármestere, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, Mórocz József, a Magyar Közút megyei igazgatója, Csizmadia Roland, a beruházás építésvezetője Fotó: Katona Tibor
Az átadás alkalmával Köcse Tibor, Nagypáli polgármestere felidézte, hogy még az ötvenes években kapott szilárd burkolatot a község a szomszédos Kispálival együtt új nyomvonalon. A községek fejlődésével egyre nagyobb forgalmat bonyolított az út, amelynek állapota egyre több kívánnivalót hagyott maga után. A padka lesüllyedt, a szilárd burkolat szélessége kevesebb volt a 3,5 méternél, ami veszélyes helyzeteket is teremtett, különösen téli időben a két falu közötti szakaszon. Pár évvel ezelőtt Nagypáli önkormányzata 45 millió forintos költséggel felújíttatta a községen átvezető szakaszt. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan a 74-es út rekonstrukciója is megtörténik, hogy a község szomszédságban épülő autóipari tesztpályára érkezőket rendezett környezet fogadja.
Minden település számít, ez is az üzenete annak a százmilliárd forintos programnak, amelyet a kormány az alsóbbrendű utak felújítására hirdetett meg, szögezte le Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. Ez a két település példát mutathat rendezettsége, megjelenése alapján az ország többi részének is, emelte ki. Ehhez nem elegendő pusztán az út felújítása, mert látszik, hogy az itt élők is gondozzák a környezetüket. Az országgyűlési képviselő kiemelte, az autóipari tesztpálya a környék fejlődését is felgyorsítja, hiszen rövid időn belül 22-25 cég letelepedése várható.
Zalai Hírlap Online 2019. 04. 18.
ZH
Összefogással szépült meg Nagypáli
Elkészült a falut átszelő út felújítása, melynek hivatalos átadása csütörtökön lesz.
A lakóliget bejáratánál új buszmegállókat alakítottak ki, s elkészült a régóta hiányolt új járdaszakasz is a közút mellett, amely sokkal biztonságosabbá teszi a gyalogos közlekedést a falu központja felé. Szombaton erre a helyszínre szervezett társadalmi munkát az egyesület az önkormányzattal, hogy az új létesítmények környezete is parkosítva legyen.
A növényeket az önkormányzat biztosította, a szerszámokat az önkéntesek hozták. Kora délutánra valamennyi növény a helyére került, a résztvevőket a szervezők finom ebéddel várták a faluházban, tudósított Huber Imre.
Zalai Hírlap Online 2019. 02. 17.
Arany Gábor
Hibrid bojlert adtak át a nagypáli ökocentrumban
Köcse Tibor polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy az ökocentrum energiaszükségletét nyolcvan százalékban fedezik megújuló forrásokból, ezért örömmel fogadták az Ariston Thermo Hungária által felajánlott hőszivattyús berendezést. Itt a használati meleg víz előállítására napenergiát használnak, amikor ez nem lehetséges, a téli hónapokban, akkor a helyben termelt energiafűz kerül a kazánokba.
Köcse Tibor (balról) Pavek Gábor, az Ariston ügyvezetője és Szilágyi Beáta, a cég marketingvezetője társaságában tekintette meg az ökocentrumban felszerelt bojlert
Fotó: Katona Tibor
A használó szokásait megtanulni képes, interneten át is vezérelhető hibrid bojlert a kazánházba telepítették, és a készülék a helyiség meleg levegőjének eddig veszendőbe ment energiáját hasznosítja.
Szombathelyi Tamás, az Ariston munkatársa elmondta, a 100 literes bojler az elektromos fűtést ötvözi a hőszivattyús technológiával. Utóbbi működési elvét fordított hűtőszekrényként lehet jellemezni. A berendezés a környezeti levegő energiáját hasznosítja, a kifújt levegővel pedig temperálja a helyiséget. A technológiával elérhető az A-energiaosztály is, tette hozzá a szakember.
Zalai Hírlap Online 2019. 02. 17.
Európa-bajnokságon képviselte hazánkat az egervári Kovács Dominika Hanna
Az 51 ország 1100 sportolóját felvonultató viadalon Magyarország a 8. helyen végzett, egy arany- és két ezüstéremmel is büszkélkedhetünk, írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott beszámolójában Huber Imre.
Az Eb-re kvalifikált 33 magyar versenyző között volt Kovács Dominika Hanna is, aki a kadet kata kategóriában lépett tatamira. Az Egerváron élő 14 éves sportoló óvodás korában „eljegyezte magát” a karatéval, azóta hazai és nemzetközi versenyeken bizonyította tudását. A nagypáli önkormányzat négy éve szponzorálja a kislányt, és az Európa-bajnokságra való kijutáshoz hozzájárult az egervári Pogács András vállalkozó is.
Köcse Tibor (balra), Nagypáli polgármestere és Pogács András Kovács Dominikával Fotó: Huber Imre
Dominika a felkészülésről, az Eb-n szerzett tapasztalatokról elmondta, hogy decemberben vált bizonyossá, kvalifikálta magát a korosztályos Eb-re. Az MTK sportolója a tatai olimpiai edzőtáborban készült fel a megmérettetésre, ahol egy jó katával továbbjutott az első körből. Az elődöntőben a Gankaku katát járta, és nem jutott a döntőbe, de első Európa-bajnokságán ez is szép teljesítmény.
A zalaiak hírnevét öregbíti, hogy az egerszegi Takács Virág Vivien a Toriki KHKE csapatából az U21-es csoportban a 7. helyen végzett.
Dominika alig érkezett haza, megkezdi a felkészülést a szeptemberi chilei világbajnokságra. Fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy ott lehessen a 2020-as tokiói olimpián, és a következő korosztályos Európa-bajnokságon is, amit Budapesten rendeznek meg.