Írott sajtó

Ezek a vidéki települések megmutatták: így lehet virágzó egy falu helyi forrásokból

Kategória:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.   

Az innovációt, a közösségépítő energiát díjazzuk az Év Digitális Faluja díjjal. Azokat a kistelepüléseket, amelyek a legtöbbet tették egy jobb lakókörnyezet és erősebb közösség 21. századi megoldásokkal történő létrehozásáért - fogalmazott Feldman Zsolt „ Az Év Digitális Faluja” díjátadó ünnepségen. A díjakat idén először osztották ki a digitális innovációt alkalmazó, 5000 fő alatti települések képviselőinek. Alsómocsolád, Nagypáli, Füzérradvány, Rábapordány és Bakonysárkány az idei díjazott. Öt kategóriában hirdettek győztest: innovatív települési környezet, fenntartható épített és természeti környezet, innovatív társadalmi és közösségi jólét, innovatív gazdasági ökoszisztéma és a Digitális Jólét Program különdíja.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, a zsűri elnöke köszöntötte azt az öt kistelepülést, amely eredményesen pályázott a Digitális Jólét Program pályázatán. Mint fogalmazott, egy kistelepülésen élő számára a megfizetett munkahely, az ott elérhető szolgáltatások színvonala mellett fontos a lakóhelyük által nyújtott élet minősége. A kiválasztott települések a technológia lehetőségeit kihasználva teremtenek élhetőbb lakókörnyezetet, hoznak létre más települések számára is példaként szolgáló megoldásokat a közösség igényeire építve.

Az államtitkár a fenntartható épített és természeti környezet kategóriában a Zala megyei Nagypáli településnek díjat is adott át, ahol a helyi energiaforrásokra építve, azokat digitális rendszerek segítségével optimalizálva hoztak létre egy olyan fenntartható energiarendszert, amely révén a kistelepülés mindent megtesz a maga energiafogyasztáshoz kapcsolódó környezetterhelésének csökkentésére. Örömtelinek nevezte, hogy egy kisebb közösség is megtalálja azokat a megvalósítható eszközöket, amellyel hozzá tud járulni egy fenntarthatóbb környezet megteremtéséhez.

A díjakat idén először osztották ki a digitális innovációt alkalmazó, 5000 fő alatti települések képviselőinek. Alsómocsolád, Nagypáli, Füzérradvány, Rábapordány és Bakonysárkány az idei díjazott. Öt kategóriában hirdettek győztest: innovatív települési környezet, fenntartható épített és természeti környezet, innovatív társadalmi és közösségi jólét, innovatív gazdasági ökoszisztéma és a Digitális Jólét Program különdíja.

Címlapkép: Getty Images

Forrás: https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2021/09/21/ezek-a-videki-telepulesek-megmutattak-igy-lehet-viragzo-egy-falu-helyi-forrasokbol