Hírek a falu életéből

Töklámpás és termésbábok készítése a Nagypáli Közösségi házban

Évről évre, nagyon népszerűek a hagyományos, évszakhoz, illetve az ünnepekhez kötött kézműves foglakozások a gyerekek körében. Ez alkalommal is sokan eljöttek, hogy őszi termésekből, gesztenye, makk, burgonya, sárgarépa, színes levél felhasználásával sok ötletes figurát készítsen.

Barátság a nemzetek között

Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát,… Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki, oba zuchy,… Múlt – jelen – jövő 2015. augusztus 24. hétfő 17 óra 21 perc. Köcse Tibor polgármester hívott telefonon: „Laci bácsi – mit csinálsz kedden, szerdán és csütörtökön„ Nem részletezem a beszélgetés további részeit csak a lényeget: másnap augusztus 25.-én reggel 5 óra után néhány perccel indultunk a Lengyelországi Smardzewice nevű faluba.

Ismét a faluban forgatott a Ridikül stábja

Az MTVA augusztus 14-15-én több helyszínen forgatott a faluban. A tévé stábot érkezésekor Köcse Tibor polgármester üdvözölte. Ezt követően a stáb két csoportra oszlott: az egyik Balla Laci és Németh Pista bácsi kíséretében lovas fogattal járta a főbb helyszíneket, míg a másik Rózsás Miklós kalauzolásával kerékpárral tekintette meg a község főbb nevezetességeit.

Új díszpolgára van a falunak, többen elismerésben részesültek

A Napkorona Fesztivál rangos eseménye volt a díjak átadása, melyek odaítéléséről az önkormányzat képviselő-testülete júliusi ülésén döntött. A falu díszpolgára lett Vígh László a térség országgyűlési képviselője, akinek önzetlen tevékenysége, támogatása hozzájárult Nagypáli fejlődésének eddigi eredményeihez.

Büszkék vagyunk jól tanuló diákjainkra

A helyi média az idén is közzétette a zalai színötösöket, a 2014/2015-ös tanévben 609 diák jelentkezett a meghirdetett pályázatra. Az önkormányzat a községben élő, kiemelkedő tanulmányi teljesítményt nyújtó diákokat a „falu legjobb tanulója” oklevéllel, és 10 ezer Ft-os vásárlási utalvánnyal jutalmazta, melyet az érintettek ünnepélyes keretek között a fesztiválon vehettek át.

A fesztiválhangulatot változatos zenei programok biztosították

Az éjszakába nyúló könnyűzenei programok már pénteken délután megkezdődtek, az élő koncerteket Retro Party Diszkó követte, mely kellően megalapozta a hangulatot a 69 éves Dévényi Tibi bácsi éjfélkor kezdődő műsorára. A késői időpont ellenére megtelt a táncparkett, repültek a szokásos pöttyös labdák, mindenki ropta, aki tudta korosztálytól függetlenül.