A Földművelésügyi Minisztérium kiemelt figyelmet fordít a helyi termékek előállításának ösztönzésére, az értékesítési csatornák növelésére és a termékek fogyasztókkal történő megismertetésére, ezért a 2015. évet a Helyi termék évének nyilvánítja.
Az időjárás éppen nem fogadta kegyeibe azt a busszal érkező mintegy 88 főt, akik térségi kirándulás keretében Nagypálival ismerkedtek. A látogatókat az Innovációs Központban települést bemutató előadással és helyi kisüsti pálinka kínálatával fogadta a falu polgármestere Köcse Tibor. A vendégek elismeréssel nyilatkoztak a látottakról és hallottakról.
Nagypáli polgárőrség FORD MAVERICK GLX 4X4 típusú diesel terepjáró autóval végzi szolgálati feladatait. A gépjármű a rosszabb közlekedési viszonyok között is megállja helyét, valamint így a mezőgazdasági és szőlőhegyi területek is jobban ellenőrizhetővé vállnak. A gépjárművet az Önkormányzat saját forrásából szerezte be a polgárőrség számára.
Hagyományőrző programunk egyike, a húsvéti játszóház keretében megszervezett tojásfestés és díszek készítése. Nagyon sok óvodás és iskolás gyerek jött el ez alkalommal is szüleikkel, testvérükkel. A jó hangulatú programon a gyerekek a hagyományos technikák mellett új módszereket is alkalmaztak.
A Nagypáli ÖKO völgy lesz a színtere azon kulturális és szórakoztató program sorozatnak, amely várhatóan a nyár minden hónapjában nagyprogramokat hoz a falu életébe. Május 23-án ZALAI KOLBÁSZFESZTIVÁLLAL nyit az ökovölgy első rendezvénye, amely programban a népi hagyományos disznóvágástól a kóstolóig, a kulturális és szórakoztató felnőtt és gyerekprogramig, az állat simogatótól, a Szikora koncertig, valamint a Bódi Guszti és családja múlató műsoráig minden lesz. Júniusban Rózsakert átadása egész napos program, júliusban meglepetés fesztivál, augusztusban NAPKORONAFESZTIVÁL, szeptemberben Nemzetközi Solymász Találkozó Demjén nagykoncerttel zárul a „Páli Nyár”.
KEOP pályázaton elnyert 90 százalékos forrásból, a Logisztikai Központ területén megkezdődött a napelem tartószerkezetek felszerelése. Ezúttal nem az épület tetejére kerülnek a fotovoltaikus elemek, hanem a kerítés fölé.
Natur Vital System Nonprofit Kft. és a Nagypáli önkormányzat összefogásával megkezdődött a helyi termék mini üzem létrehozása, amely különleges építészeti technológiával készül, egyben a hatékony energiafelhasználás mintaberuházása is lesz.
A Magyar Tudományos Akadémia és az Energia Hivatal munkatársai, mint egy tíz fővel egy napos látogatást tettek Nagypáliban. A látogatás célja egy olyan országos programalkotási feladat számukra amelyben, a Nagypáli falufejlesztési folyamatot, mint jó gyakorlatot kívánták elemezni. A nap folyamán az Innovációs centrumban Köcse Tibor polgármester bemutatta a zöld programot előadásában kiemelve az eddigi eredményeket és célokat, majd konzultáció következett.
A falu határában lévő óriásplakáton köszönti a húsvéti nyuszi a lakosságot az ünnep alkalmából, amelyhez csatlakozik Nagypáli önkormányzata is valamennyi lakosunknak és a falu vendégeinek is kívánunk boldog ünnepet.
Az országos közmunka programban, Nagypáli ismételten részt kíván venni és így hét fő részére biztosít, mint egy öt hónapos, kereseti lehetőséget helyben. A településen az utóbbi években megnövekedett kommunális feladatok végzésén túl, a helyi energetikai program feladataiban, is részt vesznek a foglalkoztatottak. Amíg a kaszálási időszak nem kezdődik meg, addig már a jövő évi önkormányzati épületek fűtéséhez szükséges faaprítékot termeljük meg a nem régiben beszerzett géplánc segítségével MRM Nonprofit Kft. a hulladékból keletkezett fűtési energia alapanyagot a kazánház melletti földalatti tárolóban, készletezzük. Így termelünk hulladékból energiát.