Hírek a falu életéből

Négy település nyugdíjasai találkoztak Nagypáliban

A Nagypáli Nyugdíjasok Közössége Egyesület szervezésében július 1-jén családi napot tartottunk az ÖKO-völgyben. Az egyesület három éves működése óta folyamatosan bővültek kapcsolataink a környékbeli nyugdíjas szervezetekkel, erre a rendezvényre is meghívtuk őket. A meghívásunkat örömmel fogadták, így ezt a kellemes nyári délutánt együtt töltöttük a kispáli, vasboldogasszonyi és csácsbozsoki nyugdíjasok képviselőivel, közel százan jöttünk össze ünnepelni, mulatozni. A népes társaságot nem hagyhattuk éhen-szomjan veszni, ezért idejekorán  megindult a készülődés, a kemencét is már jóval előbb befűtöttük.

Zöld kirándulás

Az idei tanévben osztálykirándulás céljából egy vidéki várost kívántunk felkeresni kulturális programokkal, autóbuszos utazással. A szervezésben azonban nehézségek adódtak, ugyanis több szempontot kellett figyelembe venni egyszerre. Nem mehettünk messze Zalaegerszegtől, mert volt, akinek a testvére ballagott aznap, volt, akinek a szülője kicsit később ért volna csak rá, ugyanakkor számunkra fontos volt az is, hogy tartalmas együttlét valósulhasson meg, biztonságos helyen, közlekedési útvonaltól távol, de autóval megközelíthető területen, nyugodt csendes helyen, ahol azért mégsem teljesen nomád körülmények között lehetünk.

Gyereknap az Öko-völgyben

A Nagypáli Önkormányzat hagyományos gyereknapi rendezvényét a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár támogatásával június 10-én tartotta az Öko-völgyben. Bár a délelőtti esőzés kissé veszélyeztette a rendezvény sikeres lebonyolítását, az „égiek” végül velünk voltak, kora délután már verőfényes napsütésben kezdődhettek meg a programok. A kemencénél a helyi nyugdíjasok szakadatlanul sütötték és töltötték a palacsintákat, mivel a kíváncsi, érdeklődő gyereksereg folyamatosan nőtt, egyre többen látogattak le az Öko-völgybe. Palacsinta bőven volt, jutott a repetázóknak is, de még a felnőttek is tesztelhették a többféle töltelékkel készült finomságot.

Újra Nagypáliban a Zalai Nyitott Szív Egyesület

A Zalai Nyitott Szív Egyesület és a Tiszta Forrás Egyesület tagjai közös június 16-i programjukhoz ismét Nagypálit választották. A szívbetegek visszatérő vendégek nálunk, mivel a községet jellemző öko szemlélet jól illeszkedik az egészséges életmódot tudatosító és terjesztő programjaikhoz. A vendégek Nagypáli gázüzemű autóbuszával érkeztek az Ökocentrumba, ahol a megnyitó után Hadász Ágnes oktató vezetésével és a tagok közreműködésével KoroKan masszázs bemutatót tartottak.

Anyák Napi készülődés

Az írásos feljegyzések és az anyák napja eredete szerint – az ókori Görögországban már ünnepségeket rendeztek az édesanyáknak. Eredetileg az istenek anyja, Rhea tiszteletére gyűltek össze az emberek, aztán vele együtt az édesanyákat is köszöntötték.

Magyarországon a húszas évek óta május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük tiszta szeretettel. Minden családban nagy izgalommal készülnek erre a napra, a gyerekek köszöntő verseket, dalokat tanulnak, kedves meglepetéseket, ajándékokat készítenek. Ezért évről évre, immár sokadik alkalommal „játszóház” keretében ajándékkészítésre gyűltek össze a Nagypáli gyerekek a Közösségi Házban, május 6-án szombat délután, ahol nagy igyekezettel készítették el a meglepetés ajándékaikat színes papírokból és szalagokból. Az ügyes és szorgos kezek munkájának eredményét, az elkészült virágdíszeket, valamint az Önkormányzat virágajándékait boldogan vitték haza, hogy felköszöntsék majd édesanyjukat, nagymamájukat a szép ünnepnapon.

 

  • _dsc1212
  • _dsc1203
  • _dsc1191

Madarak és fák napja Nagypáliban

Magyarországon először a madarak és fák napját 1902-ben az európai államok párizsi madárvédelmi egyezményét követően Chernel István ornitológus szervezte meg. Az ünnep 1906-tól vált hivatalossá, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő a madarak és fák napjának megszervezését minden iskola számára. Napjainkban a hatályos természetvédelmi törvény május 10-ét jelölte meg a jeles nap dátumának.

Nagypáliban az önkormányzat a „madarak és fák napja” alkalmából a múltbéli hagyományápolás jegyében szombaton délután közösségi programot szervezett az ökológiai környezetben lévő Boronapincénél.

Átadták a nagypáli csomópontot

Elkészült a 74-es főútvonal Zalaegerszeg és Egervár közötti, Nagypáli község felé történő leágazásának felújítása. A csomópont átadására május 9-én került sor, a nemzetiszín szalagot Vígh László a térség országgyűlési képviselője, Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere, dr, Sifter Rózsa kormánymegbízott, dr. Pál Attila a megyei közgyűlés elnöke, Mórocz József a Magyar Közút Nonprofit Zrt Zala megyei igazgatója, valamint Köcse Tibor Nagypáli polgármestere együtt vágta át. A beruházást főként a kérdéses útszakasz veszélyessége indokolta, korábban az elágazásnál több súlyos baleset is történt, sajnos volt, amelyik emberéletet is követelt.

„Húsvéti locsoló” hagyományok ápolása Nagypáliban…

Nagypáli hagyományőrző programok keretében egy magyar népszokás a „húsvéti locsolás” felelevenítésére került sor, immár sokadik alkalommal húsvét hétfő délelőtt. Kicsik és nagyok szüleikkel, nagyszüleikkel gyülekeztek az IKSZT épülete előtt, miközben a helyi szokásokhoz híven lányok és a fiúk körbe állták a festett tojásokkal díszített fát.