„Közhírré tétetik”

Közhírré tétetik, kezdettel hirdette ki a szüreti programot a kisbíró Nagypáli utcáin szeptemberi 18-án délután. A szüreti felvonulási menetet a kisbíró, Szabó József vezette, majd követték lovas hintón helyet foglaló bíró, bíróné, népviseletbe öltözött lányok, asszonyok, néptáncosok, vadász, szüretelők.

Több helyszínen, a lakók már előre készültek finom pogácsával, itókával kínálgatták a nótaszótól, dobszótól hangos felvonulókat. A szüreti vigasság a Rendezvény Téren folytatódott, ahol ünnepélyes keretek között Köcse Tibor polgármester jelképesen átadta rendezvény tér II. ütemében megépült tetőszerkezetet, köszöntötte a testvér településekről érkező polgármestereket és a delegációk tagjait valamint Mongólia nagykövetét Dr. Batbayar Zeneemyadar, aki magyarul kezdte el a Csitári hegyek alatt… kezdetű népdalt, a nótázásba a meglepődött nézőközönség is bekacsolódott. Már hagyománnyá vált, a „Falu legjobb tanulója” díj átadására is ez alkalommal került sor. Kulturális program szereplői, a BINKÓ tánc csoport az előző évekhez hasonlóan most is nagy sikert aratott, majd őket két népdalkör, a Vasboldogasszonyi és a Igazgyöngy hagyományőrző egyesület népdalköre követte. Kézművesek, kiállítók sokaságának portékáiban gyönyörködhettek és vásárolhattak a nézelődők. A kíváncsiskodók kipróbálhatták az agyagozást, kovácsolást, a kézműves sátorban karkötőket készíthettek, illetve a kisebb gyerekek népi fajátékokkal játszhattak. A tartalmas programot, faluvacsora, majd Kánya László és zenekarának műsora zárta.

  • 1
  • 3
  • 2