Biogázos autóbusszal érkezett a Mikulás december 5 –én este Nagypáliba. Először a Turisztikai Központ elé, majd a Közösségi Ház előtti térre érkezett. Mindkét helyen nagyon izgatottan várták a gyerekek a Mikulás érkezését. Sok kisgyerek mondott verset és énekelt, de akadt olyan kislány, aki furulyán játszott el egy dalt a jó öreg Mikulásnak.
A Mikulás bácsi minden kisgyereket megdicsért, és egy csomaggal jutalmazott mindenkit. Sietnie kellett, mert máshol is várták a gyerekek de megígérte, hogy jövőre is eljön, addig is legyenek jók és fogadjanak szót. A gyerekek sokáig integettek a távozó busz után….