„ Közhírré tétetik ”

Nagypáli Község Önkormányzata szervezésében az EFOP 1.5.2. projekt keretében, hagyományőrző „ Szüreti Vigasságok” rendezvényt tartottunk szeptember 14-én, szombaton. Kisbíró dobolása törte meg a délutáni csendet, hívta a falu népét a szüreti mulatságba. Régi szokásoknak megfelelően népes menet vonult végig Nagypáli utcáin, elől a kisbíró, szőlőkoszorút tartó lányok, lovasok, főbíró.

A lovas szekereken népviseletbe öltözött lányok, fiúk, asszonyok hegedű és harmonika szóra nótáztak, a néptáncosok táncra perdültek, míg a hegyi gazdák és asszonyok finom nedűvel és pogácsával kínálgatták egymást és a nézelődőket. A program a Sport és Rendezvény téren folytatódott, ahol kézművesek sátránál kipróbálhatták a kosárfonást, kovácsolást, bekapcsolódhattak a szőlőpréselés munkafolyamatába az érdeklődők. A jó hangulatot fokozta a Zalaegerszegi BINKÓ Néptáncegyüttes fergeteges tánca, a Vasboldogasszonyi Népdalkör nótázása, a Kecskeméti Lovas Betyárok bemutatója, valamint a helyi néptánccsoport műsora. A rendezvényen részt vettek Nagypáli testvértelepüléseinek delegáltjai, akik erre az alkalomra érkeztek Szlovéniából, Ukrajnából, Szerbiából. Köcse Tibor Nagypáli polgármestere, köszöntő beszéde után, kiosztotta a megérdemelt kitüntetéseket, díjakat, valamint elismerést kaptak azok, akik a nyári viharkárok rendbehozatalánál segítettek a lakosságnak. A jelenlévők megvendégelése után sztárvendég, a CAPUCCINO Együttes mulatósa következett. A jól sikerült rendezvény szüreti bállal zárult.  Köszönet a fellépőknek és a szervezésben résztvevőknek.

 

  • 20190914-szuereti-163
  • 20190914-szuereti-034
  • 20190914-szuereti-159