Madarak és fák napja Nagypáliban

Magyarországon először a madarak és fák napját 1902-ben az európai államok párizsi madárvédelmi egyezményét követően Chernel István ornitológus szervezte meg. Az ünnep 1906-tól vált hivatalossá, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő a madarak és fák napjának megszervezését minden iskola számára. Napjainkban a hatályos természetvédelmi törvény május 10-ét jelölte meg a jeles nap dátumának.

Nagypáliban az önkormányzat a „madarak és fák napja” alkalmából a múltbéli hagyományápolás jegyében szombaton délután közösségi programot szervezett az ökológiai környezetben lévő Boronapincénél.

Sokakat vonzott a meghirdetett program, már kora délutántól folyamatosan érkeztek az érdeklődők a rendezvény helyszínére, egyre bővült a vidám gyereksereg is. Mindenki megcsodálhatta a helybéli lakosok, Delacasse László és Koleszár Dániel díszmadártenyésztők csodálatos madarait, ismerkedhetett a szebbnél szebb papagájokkal. A gyerekek vidáman bekapcsolódtak a játékos feladatokba, szép rajzaik mind a természet szeretetéről árulkodtak. A meghívott vendég, dr. Illyés Zoltán biológus, természetvédelmi szakértő, a Zalaegerszeg botfai városrészben található Mindszenti Ifjúsági Ház erdei iskolájának vezetője szemléletes érdekfeszítő előadást tartott a madarakról, fákról, melyet nemcsak, a gyerekek hallgattak nagy figyelemmel. Az előadásból többek között sok érdekességet tudtunk meg az idén az év fájává választott vadalma fáról, valamint az év madaráról, a tengelicről. A legnagyobb sikert a kicsik körében a magával hozott kis sérült galambfióka és a kiskacsák aratták, akiket lehetett simogatni, ezt ki nem hagyta volna egyikük sem, de sokan figyelték hosszasan az akváriumban úszkáló törpe harcsákat is. A délután fő programja, egy őshonos almafa közös elültetése volt, a gyerekek is lelkesen segédkeztek a munkálatokban. Időközben elkészült a kemencénél a rendkívül ízletes babgulyás is, senki nem maradt éhes és szomjas ezen a közösen eltöltött délutánon, mely elérte célját, tovább mélyítette a résztvevők természetvédelem iránti elkötelezettségét. (hkzs)

 

  • _dsc3624
  • _dsc3693
  • _dsc3680