Büszkék vagyunk Dominikára

A szomszéd településen, Egerváron élő Kovács Dominika Hanna még csak általános iskolás, de a küzdősportban már számos hazai és nemzetközi versenyen bizonyította tudását. A Nagypáli Önkormányzat mintegy két éve szponzorálja a tehetséges sportolót, akit 2015-ben a „Nagypáli Sport Díj”-jal is kitüntettek kiemelkedő versenyeredményei elismeréseként. Dominikával egy zimankós januári délutánon beszélgettünk a Faluházban, ahová elhozta a számtalan érmet (85 arany, 25 ezüst, 30 bronz), kupát, serleget (45) is, amelyekre méltán lehet büszke a családja is, akik fáradtságot és anyagi áldozatot nem kímélve segítik a kislányt a sikerei elérésében.

Dominika még óvodás volt, amikor „eljegyezte magát” a karatéval, elmondása szerint a Jackie Chan filmek ihlették a küzdősport megismerésére, a jellegzetes fogások, ütések elsajátítására. A 12 éves kislány már óvodásként kiharcolta, hogy karatézhasson a helyi iskolában, annak ellenére, hogy a családjában nem volt ennek a sportnak hagyománya. A kitartásának és szorgalmának meg is lett az eredménye, és kivételes tehetsége is korán megmutatkozott, már az első évben megnyerte a korosztályos Mikuláskupát. A sikersorozat az óta töretlen, a zalaegerszegi Shotokan Karate Egyesület sportolójaként az utóbbi 6 évben egyre-másra gyűjtötte a különböző versenyeken a trófeákat. Edzője, Molnár Tamás szerint is nem mindennapi tehetség, felkészülését ma már Strasser Vilmos fekete öves, négy danos fővárosi mesteredző is segíti. A sikerekhez természetesen elengedhetetlen Dominika kitartása, akaratereje, fegyelmezettsége is, aki a mindennapos edzéseket sem teherként, hanem kedvenc időtöltésként éli meg. A számos hazai és külföldi versenyen sok barátot szerzett, nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is élen jár, ezt a törékeny, vékony kislányt látva alig hihető, honnét meríti ehhez az erőt? Dominika családjában a sportolás nem előzmény nélküli, anyukája fiatalkorában talajtornázott - hajlékonyságát tőle örökölte -, öccse pedig már a korosztályos fociban nyújt ígéretes teljesítményt a ZTE csapatában. Dominika felkészülése, folyamatos fejlődése érdekében családja is nagy áldozatot vállal, az edzésekre, versenyekre, edzőtáborokba rendszerint édesapja kíséri el, a trófeák otthoni méltó helyének kialakításában, rendszerezésében, a sportsikerek bemutatására alkalmas mappák összeállításában édesanyjáé a főszerep. Dominika az idén a korosztályi váltással új kihívások elé néz, már a 2017-es versenynaptárja is zsúfolt, és a távlati cél a 2020-as tokiói olimpiai szereplés is egyre valóságosabbá válik. Dominika és a karate ma már elválaszthatatlanok, további sok sikert kívánunk a fiatal tehetséges sportolónak céljai eléréséhez! (hkzs)

  • _dsc2499
  • _dsc2506
  • pez_2076_281216_4c