Közmeghallgatást tartottak Nagypáliban.

Az önkormányzat képviselő-testülete a törvényi előírásoknak megfelelően december 7-én tartott közmeghallgatást a Közösségi Ház nagytermében, melyről előzetesen írásban kaptak értesítést a falu lakosai. A megjelenteket Köcse Tibor polgármester köszöntötte, majd tájékoztatást adott arról, hogy az önkormányzat a közelmúltban pályázatot nyújtott be a „Magyarországi Falumegújítási Díj 2015” elnyerésére.

Az immár hatodik alkalommal meghirdetésre kerülő pályázat ezúttal is az Európai Falumegújítási Díj pályázati kiírás követelményein alapult, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség írt ki. A magyarországi pályázatnak - a hazai falufejlesztési tevékenységek elismerése mellett - az is célja, hogy kiválassza azt a települést, amely a leginkább méltó módon képviselheti hazánkat 2016-ban az európai megmérettetésen. A szakértő bizottság a pályázó településeken helyszíni bejárást is tart, a döntéshozatalra még az idén sor kerül. 2014-ben az Európai Falumegújítási pályázaton két település, a hazai pályázat nyertese Komlóska, és Tihany képviselte Magyarországot. A nemzetközi megmérettetésen tavaly a szakértőkből álló zsűri Tihanyt hirdette ki győztesnek, ez azért is figyelemreméltó elismerés, mivel magyarországi település még sohasem nyert el helyezést a rangos európai versenyben. Az önkormányzat által készített falumegújítási pályázathoz kapcsolódóan földi és légi technikai eszközökkel kisfilm is készült Nagypáliról, mely bemutatja a település múltját és jelenét, külön kiemelve az utóbbi húsz év fejlesztési célkitűzéseit és a tervek eddigi megvalósulását. A közmeghallgatás résztvevői megtekintették a kisfilmet, majd a polgármester rövid tájékoztatója következett a közigazgatás átalakításának tapasztalatairól, továbbá a pályázati támogatások elbírálási rendjének változásáról, ezek várható hatásairól. Beszédében kiemelte, hogy a néhány éve kezdődő közigazgatás átalakítása jellemzően szűkítette az önkormányzatok által végezhető hatósági tevékenységek körét, ezek zömmel a járási hivatalok hatáskörébe kerültek, így helyben már nem intézhetők. Az önkormányzat 2016-ban is folytatja a zöld út falufejlesztési program megvalósítását, ehhez továbbra is pályázati támogatás társul. Jövőre várhatóan elkészül a sportkomplexum, előtérbe kerül a munkahelyteremtő beruházások megvalósítása, a szociális szövetkezetek létrehozásával a közmunka kiváltása. A polgármester tájékoztatása szerint a lakosság részére meghirdetett környezetkímélő, energia-megtakarítást célzó pályázatok elkészítésében igény esetén továbbra is segítséget nyújt az önkormányzat. A közmeghallgatás résztvevői megköszönték a részletes beszámolót és tájékoztatást, további kérdés észrevétel nem hangzott el.

  • kozmeghallgatas1_2015
  • kozmeghallgatas2_2015
  • kozmeghallgatas3_2015
  • kozmeghallgatas4_2015
  • kozmeghallgatas5_2015
  • vors1_2015