Évről évre, nagyon népszerűek a hagyományos, évszakhoz, illetve az ünnepekhez kötött kézműves foglakozások a gyerekek körében. Ez alkalommal is sokan eljöttek, hogy őszi termésekből, gesztenye, makk, burgonya, sárgarépa, színes levél felhasználásával sok ötletes figurát készítsen.
Felemelő érzés volt látni, ahogy a szülők és gyerekek közösen nagy lelkesedéssel dolgoztak. Az igazi szenzáció a töklámpás készítése volt, a felnőttek faragták, vágták a gyerekek kanál segítségével vájták ki a tök belsejét, kicsit el is fáradtak a nagy munkában. A hangulatos foglalkozás végén, az elkészült remekműveket, és a töklámpást mindenki hazavitte, hogy, otthonukba őszi hangulatot varázsoljanak. A tevékenységhez a szükséges tök mennyiséget az idén is, Szekeres Istvánné ajánlotta fel.