Európa-bajnokot köszöntöttek Nagypáliban

Rendhagyó sajtótájékoztatót tartottak nemrég Nagypáliban. Ezen Simon Attila a helyi önkormányzat képviselője bemutatta az újságíróknak Kovács Dominika Hannát, aki nemrég tért haza Lettországból, a Daugavpilsben, megrendezett Sotokan Karate Európa–bajnokságról.

A Zalaegerszegi Sotokan Egyesület tíz éves versenyzője korosztályában, formagyakorlatban Európa-bajnok lett, küzdelemben pedig ezüstérmet szerzett. Az egervári lány alig 5 évesen kezdett elkaratézni, noha édesanyja először azt szerette volna, ha a táncot választja. Molnár Tamás 4 danos mester lett az edzője ő figyelt fel a tehetségére. Versenyzői pályafutása 2010 decemberében kezdődött. Az eddigi versenyeken 48 arany-, 16 ezüst-, 16 bronzérmet szerzett. A lettországi Európa-bajnokságon nagyszerű formában versenyzett kiemelkedő eredményt ért el. A sajtótájékoztató helyszíne nem véletlenül volt Nagypáliban, hiszen a helyi sportegyesület támogatja Kovács Dominika Hanna versenyzését.

Forrás: Észak-Nyugat Zala Kistérségi havilap