Tervezett fejlesztések

Tervek, elképzelések

TERVEK, ELKÉPZELÉSEK 

Nagypáli fejlesztése a mintegy 15 évvel ezelőtt megfogalmazódott zöld út vidékfejlesztési program alapján történik. Ebben a programban vannak rövid közép, és hosszú távú programok is. 
A tervek megfogalmazásánál mindig figyelembe kell vennünk a szükséges igényeket, pályázati és finanszírozási lehetőségeket valamint az időszerűséget, egyéb megvalósítási körülményeket. Rövidtávon folytatni szeretnénk a megkezdett utca felújításokat mind a régi és mind az új falurészek tekintetében. Még ez évben megkezdjük a Petőfi utca út, járda, vízelvezető munkáinak végzését mindegy 440-460 méter hosszúságban. További ütemekben folytatódnak majd a mellékutcákban is a burkolat felújítások, térkövezett felületekkel. Szükségessé válik új hidak és átereszek építése, felújítása is így a Mátyás Király és a Rákóczi utcában is. Tavasszal következik, a lakópark felszíni vizel vezetésének megoldását a leginkább problémás utcákkal kapcsolódva az évekkel ezelőtt megoldott vízelvezető rendszerbe történő becsatlakozással, természetesen a szükséges útburkolat felújításokat is elvégezzük. Folytatni akarjuk a Petőfi utca folytatásába a zártkerti részeken vezető hegyi út megépítését, portalanítását egésze az egervári területhatárig, mintegy 2000 méter hosszúságban. Főleg az új falurész tekintetében igényként merült fel központi szerves hulladékkomposztáló készítési is, amely összhangban van a környezetvédelmi törekvéseinkkel is. A zöld út falu fejlesztési program szellemében a jövő évben elindul mintegy tízezer négyzetméteres sportcentrum létesítése, amelyek első eleme egy műfüves futballpálya. Továbbá terveink között szerepel egy műanyag burkolatos kombinált kosár és kézilabdapálya építése is, valamint mounten-bike közlekedési pálya is helyett kapna a tervezett tekepálya melletti részen. Természetesen a sportközpontból nem hiányozhat a tornaterem, és kondi terem sem. A sport komplexumot folyamatos pályázati, valamint saját, illetve szponzori forrásból kívánjuk megépíteni a következő 5 évben ütemezve. Részben már megkezdett folyamat a falu energiatakarékos közvilágításának kiépítése led technológiás rendszerrel, a már így működő Ady utca után szeretnénk a többi falurést is.
 

ÚJ KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK 

  • Tanácsnoki rendszer létrehozása, amely a képviselő-testület mellett működik majd, a falu lakóiból választva utcatérségi képviselettel.
  • Létrehozzuk a civil fórumot, amelyet a civil szervezetek vezetői alkotnak.
 

„PÁLYÁZZ HELYI FORRÁSOKRA„ RENDSZER BEVETÉSE 

  • „Rendezett a környezetem” című mozgalom nyertesére
  • „Nagypáli helyi termék” cím elnyerésére
  • „Nagypáli legjobb tanulója” díj kitüntetésre
  • „Nagypáli hírvivője” című kitüntetésre
  • „Nagypáli gyermekszemmel” rajzpályázat
 

LAKOSSÁG ANYAGI TERHEIT CSÖKKENTŐ INTÉZKEDÉSEK 

  • Folytatni kívánjuk a kommunális adócsökkentést.
  • Nem vezetünk be új adónemet
  • Támogatjuk az óvoda, iskolakezdést
  • Bevezetjük a rászoruló idősek anyagi támogatását
  • Folytatjuk a helyi érték teremtő közmunkaprogramot
  • Új munkahelyek teremtése önkormányzati együtt működéssel
  • Kiegészítő családi jövedelem szerzési lehetőségek megteremtése