Hírek a falu életéből

Nagypáli gyerekek a Gödöllői Országos Karate versenyen

2017. október 7-én Gödöllőn került megrendezésre a II. Saino Kupa Ippon Shobu Karate-Do Országos Bajnokság (JKA). Nagypáliban edző fiatalok közül hárman is megméretették magukat az első versenyükön:

Simon Rita: Kihon, Kata és Kihon Ippon Kumite (felnevezve)

Móricz Martin: Kata és Kihon Ippon Kumite

Simon Róbert: Kata és Kihon Ippon Kumite

A Családi Nap az idén is jól sikerült!

Az önkormányzat a korábbi évek hagyományaihoz híven szeptember 16. délutánra hirdette meg az őszi családi napi programot az Öko-völgybe, ahol aztán több mint száz fő részvételével zajlott a vigadalom. A rendezvény keretében hangsúlyos szerepet kapott a helyi közösségeknek meghirdetett főzőverseny, az önkormányzat az alapanyagok beszerzéséhez csapatonként most is 10 ezer Ft-tal járult hozzá. A nagy érdeklődést bizonyítja, hogy kilenc csapat is indult a versenyen, s valamennyien biztosították saját főzőhelyük kiépítését, a technikai feltételeket.

Kisfaludi utca átadása Nagypáliban

A hétvégén ragyogó napsütésben készült Nagypáli apraja-nagyja a felújított utca ünnepélyes átadására.Az ünnepségen jelen volt Vígh László országgyűlési képviselő, aki az ünnepi beszédet mondta majd a nemzeti szalag átvágásában is részt vett  Köcse Tibor polgármester, Bónus Gyöngyi az út tervezője, valamint Kulcsár Béla a kivitelező Vasi Aszfalt-Gép Kft. ügyvezetője közreműködésében. Az ünnepi beszédek sorát Köcse Tibor nyitotta meg, aki kitért arra, hogy az elmúlt hónapokban önkormányzati önerőből 25 millió forint összértékben valósult meg a Temetőkert ravatalozója előtti terület és a sétány térkövezése. Elkészült a faluközpontba vezető gyalogjárda térköves felújítása is. Befejeződött Kisfaludi Stróbl Zsigmond utca rekonstrukciója melynek eredményeként az utca nagy teherbírású térkövezett burkolattal és folyókás vízelvezetővel lett ellátva és mindenki egységes, térköves kapubejárót kapott. Megköszönte az Önkormányzati képviselők döntését, a tervező és a kivitelező munkáját, a lakosság türelmét.

Nagypáli nyugdíjasok az önkormányzati gyümölcsösben

Nagypáli Nyugdíjasok Közössége Egyesület az Önkormányzat felkérésére, a helyi az önkormányzati gyümölcsösben dolgozók áldozatos munkáját segítve, társadalmi munkát szervezett a tagjai részvételével.

A hűvös, borús őszi idő ellenére az önkéntesek kora reggel kezdték a munkát a gyümölcsösben. A reggeli munka-eligazítást követően nagy lendülettel indult az almaszedés, s a jó hangulatban, tréfálkozásokkal és sok humorral tarkított munka öt órán át, ebédig tartott. Az önkormányzat által elkészített babgulyást, valamint a helyi gyümölcsfeldolgozóban készült alma és meggylét a szabadban jó étvággyal fogyasztotta a munkában megéhezett kis csapat.

Ismét Napkorona Fesztivál Nagypáliban a hét végén

Zalai Hírlap Online 2017.08.03- i szám:

A hét végén rendezik meg a községben sok éve népszerű a Napkorona Fesztivált, s a hozzá kapcsolódó gazdag kulturális és sport programsorozatot.

Ennek elmaradhatatlan része a hőlégballonos találkozó, mely péntek este kezdődik. Szombaton délelőtt a műfüves focipályán kerül sor a napkorona vándorkupára. Délután a fúvósok hívják egybe a vendégeket és a helybélieket az Erős testvérek műsorára, hatkor felszállnak a hőlégballonok, hétkor Gáspár Laci énekel, a Premier zenekar zenél. Vasárnap fél tízkor kezdődik a gazdanap, egy óra múlva a parasztolimpia, délután pedig kulturális műsorok szórakoztatnak. Az esti lovasbemutató után ünnepi program keretében adják át a díjakat, majd az Omega együttes frontembere, Benkő László ad műsort.

Nagypáli azon kevés hazai települések közé tartozik, amely folyamatosan fejlődik, mi több, a megújuló energia program elkötelezett közösségeként nemzetközi hírnévre tett szert, az ezzel kapcsolatos napkorona bajnokság európai ezüstérmese. (A fosszilis energia felhasználás kiváltásában elért eredményekről szól a megmérettetés.) A hét végén hibrid erőművel gazdagodik a község, amely tovább tökéletesíti villamoshálózattól független áramellátást. A településfejlesztésért és falumegújításért pedig hazai és nemzetközi díjat is kapott már Nagypáli. Minderről Köcse Tibor polgármesterrel váltottunk szót, aki az európai kistérségi energiasemlegességre alapult nemzetközi szövetség elnöke egyben.

 

Pillanatkép a hőlégballonok tavalyi indulásáról 
Fotó: Pezzetta Umberto

 

- A munka egyik alappillére, hogy a falu élhetőségét folyamatosan emeljük, ehhez az önkormányzatnak legyenek megtakarításai. Minden évben felújítunk egy utcát, most a Kisfaludyban készül térköves járda, egységes kapubejáró.

Örvendetes, hogy több mint 550 lakosa van községnek, a lakótelep összes házhelye gazdára talált. A cégek letelepedése is elsődleges céljaik közt szerepel. A közösség együtt kirándul, gesztenyepartit tart a hegyen, megbecsüli a nyugdíjasokat, családi napokon főznek együtt.

- A másik szempont a lehetőségek szerint az, hogy vendégek, turisták érkezzenek hozzánk, nem titkoltan többek között azért, hogy a jól működő energiatakarékossági megoldásainkról, az energiafű hasznosításának lehetőségéről, a napelemek használatáról minél többen tájékozódnak. Erről egyénként a honlapunkon is tájékoztatunk, 22 perces bemutatkozó filmünket már osztrák ökopartnerek is átvették.

 

Köcse Tibor polgármester

A falu hírnevét öregbítette a Kossuth Rádió "Összetömörített Nap a házak tetején" című műsora is. Nagypáli Alsóvereckével is szoros kapcsolatot tart, a Vereckei-hágónál ők maguk is dolgoztak a környezet szebbé tételén.

(A cikk a Zalai Hírlap Összetartozunk programja keretében jött létre.)

 

ZH

 

Restrat fesztivál - Nagypáli

Az elmúlt hétvégén első alkalommal került megrendezésre a mozgást és testkultúrát középpontba állító Restart Fesztivál a zalai megyeszékhelyen. A többnapos kezdeményezés során számtalan sport kipróbálására nyílt lehetőség az amatőrök és profik számára egyaránt. Az eseménysorozat palettáján szerepelt: tűztorony, éjszakai és akadályfutás, különböző fitness bemutatók, labdajátékok, vezetett gyalogos és kerékpáros túrák három távon.

Osztrák tanulócsoport Nagypáliban

A smaragdfa árnyékában

Ausztriából érkező, magyarul tanuló csoport látogatott el településünkre tegnap délelőtt.

A Zalacsányi kúriában megszálló, 7 fős delegáció a falu-város témakört dolgozza fel 1 hetes magyarországi tanulmányi kirándulásuk során. Ebből kifolyólag talált rá - különböző médiaforrások segítségével - és választotta településünk a csoport vezetője: a Bécsben élő és tanító Kovács Tünde. A csoport oktatója, szinkrontolmácsolás mellett, az évente kétszer megjelenő „Magyarul tanulók” című folyóirat kiadó és főszerkesztőjeként is tevékenykedik. A már huszonhat számmal megjelent, gondosan szerkesztett, vonzó lapban Tünde naprakész, friss témákat dolgoz fel külföldi, magyarul tanuló olvasói számára, mely kapcsán felmerült egy kis falunkról szóló tananyag készítése is.

Várpalota Pétfürdő Kertbarát Kör Egyesület

A több mint 50 éve működő Zalaegerszegi Kertbarát Egyesület meghívására az elmúlt hétvégén, 2 napos autóbuszos kiránduláson vett részt a Várpalota Pétfürdő Kertbarát Kör Egyesület népes csapata. Zalaegerszeg nevezetességeinek megtekintése után, Nagypáli felé vették az irányt, ahol Nagypáli polgármestere, Köcse Tibor, fogadta a vendégeket a falu központjában lévő Energia Parkban. A jó időjárás lehetővé tette, hogy kisfilmvetítés helyett, interaktív séta közben mutassa be megújulni képes településünk a falu első embere. A kötetlen beszélgetés során bemutatásra kerültek az Energia Parkban lévő berendezések és növények. Szó esett az új hibrid kiserőműről kivitelezéséről és előnyeiről, de a legnagyobb érdeklődést és csodálatot az energia fák (energia fűz, smaragd fa) bemutatópéldányai és a tulajdonságaikról szóló interaktív előadás iránt mutatták vendégeink.