Pályázati program keretében szakmai és közösségi nap az Innovációs Centrumban

A Zalai Nyitott Szív Egyesület június 27-én a Nagypáli ÖKO Centrumban tartotta az "Egészséges Életmód" jegyében a Tiszta Forrás Egyesülettel meghirdetett Családi Napot, melyen az egyesület tagjai, unokák, és érdeklődők vettek részt. Dr. Nagy Klára főorvos, az egyesület elnöke megnyitó előadásában a frontok szívbetegekre gyakorolt hatásáról tartott tájékoztatást. Aktuális témával foglalkozott Csitos Józsefné - a nyári fertőzésekről és a védekezésekről. Vezetésével, frissítő közös meridián tornán vettek rész a hallgatók a parkban.

A közös ebéd elfogyasztása után Monori Krisztina dietetikus a szívbetegek részére ajánlott ételekről, italokról, elkészítési módjukról tartott előadást. Horváth Béláné tagtárs a legfontosabb gyógynövényeket bemutató előadása után szét is osztotta azokat a részt vevők között. Majd Salamon András gyógytornász folytatott beszélgetést az érdeklődőkkel a horkolást megszüntető garattornáról. Zárásként közös uzsonna készült, "vágott zsíros" kenyér, paprikával, paradicsommal, sajttal, melyet jó étvággyal fogyasztottak el a jelenlévők.

Kellemes, jó hangulatú rendezvényen sok új információt kaptak a résztvevők, az egészséges életmódhoz.

  • 36385204_1901043843272934_3631812104840806400_n