Nov. 11-én, szombaton, Nádasdladány polgármester asszonya és hivatalának dolgozói látogattak el Nagypáliba. Zalai kirándulásuk egyik úti célja községünk volt. Sokat hallottak olvastak a településről. A tizenkét hölgyből álló csoportot Köcse Tibor polgármester fogadta, az IKSZT könyvtár termében, ahol megtekintették a településről szóló kisfilmet, amelynek nézése során nagyon sok kérdés vetődött fel, és került megválaszolásra. A csoport tagjai kíváncsiak voltak arra, hogy a település fejlődése miképp tudott eljutni ilyen magas szintre a kezdetektől a napjainkig.
Többek közt, pályázati és együttműködési lehetőségek is szóba kerültek. A vendégek mielőtt hazaindultak, megnézték a település nevezetességeit, az energiaparkot, napelem telepet, gyönyörködtek a smaragdfákban. A Nádasdladányi polgármester asszony megköszönte a sok ötletet, hasznos tanácsot, amit majd a közel jövőben, munkájuk során községük helyi sajátosságai figyelembevételével igyekeznek hasznosítani.