A Családi Nap az idén is jól sikerült!

Az önkormányzat a korábbi évek hagyományaihoz híven szeptember 16. délutánra hirdette meg az őszi családi napi programot az Öko-völgybe, ahol aztán több mint száz fő részvételével zajlott a vigadalom. A rendezvény keretében hangsúlyos szerepet kapott a helyi közösségeknek meghirdetett főzőverseny, az önkormányzat az alapanyagok beszerzéséhez csapatonként most is 10 ezer Ft-tal járult hozzá. A nagy érdeklődést bizonyítja, hogy kilenc csapat is indult a versenyen, s valamennyien biztosították saját főzőhelyük kiépítését, a technikai feltételeket.

A program kora délután kezdődött, miközben készültek a finom, változatos ételek, a gyerekekre és a felnőttekre is sok izgalmas feladat várt. Sokakat vonzott az íjászat, a különböző népi fajátékok kipróbálása, a számos ügyességi feladattal is sikeresen megbirkóztak kicsik és nagyok egyaránt. Nagy örömet okozott a gyerekek körében az önkormányzat által vásárolt elektromos kisautókkal való „száguldozás”, ezt ki nem hagyta volna egyikük sem. A főzőüstök melletti vidám hangulatot a „folyékony helyi termékek” is segítették megalapozni, a jó borokból egyes bográcsokba is került bőven. A főzőcsapatok és segítőik szorgosan készítették változatos remekműveiket, a kondérokban rotyogott a sertés és csülökpörkölt, készült a sokak által kedvelt pacal, a babgulyás, az ízletes különleges székelykáposzta, az igazi zalai kuriózum, a dödölle. Óriási sikere volt a frissen sült lángosnak, prószának, de a gyönyörű szalagos fánk is gyorsan fogyott, alig győzték sütni a szorgos kezű asszonyok. Lassan beesteledett, és elérkezett a nap fénypontja, a főzőcsapatok munkájának értékelése. A zsűri hozzáértően végigkóstolt mindent, értékelésük szerint a változatos ételeket nem lehetett rangsorolni, valamennyi csapat szép oklevelet és ajándékcsomagot kapott. Az igazi véleménynyilvánítást az jelentette a jelenlévők körében, hogy bőven fogyott mindenből, így senki sem távozott éhesen és szomjasan a rendezvényről. Akik kilátogattak az Öko-völgybe kellemes, jó hangulatú délutánt töltöttek együtt, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt maradandó élményekkel gazdag program volt.  (hkzs)

  • _dsc5054
  • _dsc5167
  • _dsc5110