Restrat fesztivál - Nagypáli

Az elmúlt hétvégén első alkalommal került megrendezésre a mozgást és testkultúrát középpontba állító Restart Fesztivál a zalai megyeszékhelyen. A többnapos kezdeményezés során számtalan sport kipróbálására nyílt lehetőség az amatőrök és profik számára egyaránt. Az eseménysorozat palettáján szerepelt: tűztorony, éjszakai és akadályfutás, különböző fitness bemutatók, labdajátékok, vezetett gyalogos és kerékpáros túrák három távon.

A „Kalandozás a Göcsejben” elnevezésű 80 km-es vezetett kerékpáros túra Nagypálit is érintette. Településünk egy frissítőpont felállításával járult hozzá a Zalai Teker(g)ők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület által rendezett sporteseményhez.

A túra a kihívást kedvelői számára volt javasolt, ugyanis közepes távon jelentős, összesen 953 méteres szintemelkedést kellett a bringásoknak leküzdeniük, a szeles időről nem is beszélve. A szombaton 9 órakor induló, 20 fős csapat Kispáli felől érkezve 2 óra tájt „gurult be” a Nagypáli Megújuló Energiaforrások Innovációs Ökocentrumába, 60 kilométerrel a hátuk mögött, ahol hideg ásványvízzel, dinnyével és a helyi üzemből származó alma lével vártuk őket. Szabó Balázs, az egyesület elnöke és a csoport tapasztalt kísérője elmondta, hogy vezetett túra lévén a csapat végig együtt haladt a kijelölt útvonalon, amely során nem csak az útvonal hossza, de a szintemelkedés is jelentős volt, mely igénybe vette a résztvevők állóképességét, azonban a táj páratlan szépsége az út során kárpótolta őket. A bringások közel fél órás pihenő után elköszöntek és újult erővel Kispáli felé folytatták útjuk, hogy Zalaegerszeg központjába vissza érve átvegyék egyedi érmüket.

  • p7154513
  • p7154507
  • p7154520