„Húsvéti locsoló” hagyományok ápolása Nagypáliban…

Nagypáli hagyományőrző programok keretében egy magyar népszokás a „húsvéti locsolás” felelevenítésére került sor, immár sokadik alkalommal húsvét hétfő délelőtt. Kicsik és nagyok szüleikkel, nagyszüleikkel gyülekeztek az IKSZT épülete előtt, miközben a helyi szokásokhoz híven lányok és a fiúk körbe állták a festett tojásokkal díszített fát.

Minden kislegény elmondta a locsoló versét, azután előkerültek a kölnis üvegek, a lányok nagy örömmel fogadták a locsolást.  Amikor már az összes kislány eléggé illatozott, kosárkájukból megkínálták a fiúkat csoki,- és az előző héten kézműves foglalkozáson festett tojásokkal. Nem kis meglepetést okozott az időközben megérkező helyi tűzoltóautó, így a locsolás tovább folytatódott, vízsugárral is, hisz bátrabb fiúk, mint  „ tűzcsibészek ” kezükbe ragadták a sugárcsöveket. Bőven hullott alkalmi eső mindenkire. Így sikeredett a húsvéti locsolás Nagypáliban.

  • dsc07962
  • dsc07969
  • dsc07963