A korábbi évek tapasztalatai alapján a falu lakosai az óévet a környező települések erre alkalmas szórakozóhelyein, vagy szűkebb baráti, családi körben búcsúztatták, kevésbé volt igény az estétől reggelig tartó közös faluházi szilveszterezésre. Ezt felismerve az önkormányzat „közösségben mindig jobb ünnepelni” mottóval újszerű programot szervezett, és meghívta lakosait december 31-én 23.30-ra a faluházba, az Óévből az Újévbe történő rövid átmeneti programra. A hideg éjszaka ellenére az éjfél közeledtével egyre többen érkeztek a faluközpontba, ahol forralt borral, teával, pogácsával, pezsgővel várták a vendégeket, egyes családok még a gyerekeket is magukkal hozták.
Éjfélkor az egybegyűltek együtt hallgatták és énekelték a himnuszt, majd a polgármester pohárköszöntője következett. Beszédében kiemelte, hogy az ilyenkor szokásos jó kívánság manapság még mélyebb értelmet nyer, a béke elengedhetetlen a boldogsághoz, és a világban ma nem mindenkinek adatik ez meg. A háborúskodás, a terrorizmus következtében sokan nélkülöznek, értelmetlenül vesztik életüket, ezért értékelnünk kell azt, hogy ezek a borzalmak még elkerülnek bennünket, és a béke megőrzésével mindannyiunknak nagyobb esélye van a boldogságra is. Az újévi jó kívánságok és a pezsgős koccintást követően kezdődött a faluház előtti téren az impozáns tűzijáték, majd a vendégek egy része hazatért, míg mások még tovább ünnepeltek, iszogattak, vidáman beszélgettek a faluházban. A számos résztvevő is bizonyítja, hogy a rendezvény kedvező fogadtatásra talált a lakosság körében, és van létjogosultsága a folytatásnak is. (hkzs)