Nagypáliban piknikeztek a zalai szívbetegek

A Zalai Nyitott Szív Egyesület tagjai október 5-i programjukat Nagypáliban tartották. A szívbetegek nem először jártak itt, visszatérő vendégek, mivel a községet jellemző öko szemlélet jól illeszkedik az egészséges életmódot tudatosító és terjesztő programjukhoz.

A vendégek érkezésükkor először a faluházban egy rövid filmvetítés keretében ismerkedtek az újdonságainkkal, majd a gázüzemű autóbuszunkkal járták körbe a települést. Ezt követően a rózsakertet csodálták meg, élvezték a jó levegőt, a szép környezetet, majd az időjárásra tekintettel a tervezettől eltérően nem a szabadban a Boronapincénél, hanem az Ökocentrumban piknikeztek. Az egyesület működéséről, céljairól Bozsér Erzsébet adott részletes tájékoztatást. Elmondta, hogy a közel 100 fős zalai egyesület a neves szívsebész professzor, dr. Papp Lajos kezdeményezésére alakult 1998-ban. A kezdetben még csak klubszerűen működő szervezet alapvető célja a különböző szívbetegségben szenvedők összefogása, rehabilitációjuk kórházi tartózkodáson túli biztosítása és szervezése, a megbetegedések megelőzésében való aktív közreműködés. Ennek érdekében az egyesület széleskörű kapcsolatrendszere segítségével havi rendszerességgel szervez ismeretterjesztő előadásokat, együttműködik több társszervezettel, ezáltal is erősiti tagjainak egészségtudatos életmódváltását. A szív-és érrendszeri betegségben szenvedők részére kiemelten fontos a rendszeres mozgás, a szakszerű gyógytorna, az egyesület ebben is segítséget nyújt tagjai számára. Rendszeresek a szakmai tapasztalatcserékkel egybekötött kirándulások, elsőként szerveztek nordic walking programokat, nagy érdeklődés kíséri minden év szeptemberében a Szívünk Világnapja eseménysorozatát. Az egyesület nevében is jelzi, nyitott az új tagok, segítők befogadására a minél eredményesebb működés érdekében.

  • nysziv1_2016
  • nysziv2_2016
  • nysziv3_2016
  • nysziv4_2016
  • nysziv5_2016