Tihanyban átadták az idei Európai Falumegújítási Díjakat

A 2016. évi európai falumegújítási pályázat díjátadó ünnepségére szeptember 8-10. között a korábbi győztes magyarországi településen Tihanyban került sor. Korábban már hírt adtunk arról, hogy a 2016. évi nemzetközi pályázaton Nagypáli képviselte hazánkat, így a többi 24 versenyzővel egyetemben meghívást kapott a rendezvényre.

A háromnapos díjátadó ünnepségre a pályázó európai településekről mintegy 800 fő érkezett, a rendezők gazdag programmal várták vendégeiket, emellett lehetővé tették számukra, hogy egymással, helyi termékeikkel, valamint Tihany számos nevezetességével is megismerkedhessenek. Utóbbit lényegesen megkönnyítette a rendezvény helyszínéről rendszeres időközönként térítésmentesen oda-vissza közlekedő tihanyi kisvonat a falu központjába, így mindenki tartalmasan tölthette el a rendelkezésre álló szabadidőt. Látnivalókban nem volt hiány, a rendezvény résztvevői megtapasztalhatták, hogy Tihany méltán lett a 2014.évi nemzetközi pályázat nyertese a turizmus fejlesztésének, valamint a vallási-, történeti-, építészeti- és kulturális hagyományok megőrzésének elismeréseként. Az ünnepélyes díjátadásra pénteken délután a Hotel Club Tihany Wimbledon termében került sor, ahol Nagypálit az önkormányzat vezetői és a falu civil lakosaiból álló delegáció képviselte. Az ünnepséget a Tihanyi Bencés Apátság gyermekkórusa nyitotta meg a 42. zsoltár előadásával, majd Tósoki Imre, Tihany polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, hogy mennyire fontos a határon túli települések barátsága, egymás megismerése, a kapcsolatok kiépítése, az együttműködés, a falufejlesztésben elért eredmények tapasztalatainak átadása. Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője a házigazda település utóbbi hat évben elért fejlesztési eredményeit méltatta, melyekhez nélkülözhetetlen volt az itt élők összefogása, fogékonysága az újra, a változásokra. Kiss Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a bemutatkozó települések mindegyike győztesnek tekinthető a saját projektje megvalósításáért, sokat tanulhatnak egymástól, továbbá jelentős eredmény, hogy az életminőség javul a kistelepüléseken, növekszik azok népességmegtartó ereje. Az Európai Falumegújítási Díj pályázatát 1990-ben hirdette meg először az ausztriai székhelyű Európai Vidékfejlesztési és Falumegújítási Munkaközösség (ARGE), a díjat azóta kétévenként adják át. Theres Friewald-Hofbauer az ARGE ügyvezetője kihirdette, hogy az idén „nyitottnak lenni” mottóval meghirdetett pályázat fődíját 11 állam 24 települése közül az Ausztriában fekvő tiroli település Fliess nyerte el. A zsűri nehéz helyzetben volt, a települések életének teljességét vizsgálta, melyhez hozzátartozik a gazdasági élet kialakítása, az oktatás, a kultúra és a polgárok egymáshoz való viszonya. A nyertes pályázat értékelésekor döntő volt az emberi és természeti források kiemelése, a falu magjának újjáélesztése, a valamennyi korcsoportot érintő szolgáltatásfejlesztés, valamint a munkahelyteremtés. Az idei pályázaton Nagypáli is rangos elismerésben részesült, az önállóan végrehajtott falumegújítási eredményeit különdíjjal jutalmazta a nemzetközi zsűri. A díjat a község polgármestere Köcse Tibor vette át. A díjátadó ceremónia a nyertes tiroli település vidám műsorával zárult, mely nagy tetszést aratott a közönség körében.

  • tihany1_2016
  • tihany2_2016
  • tihany3_2016
  • tihany4_2016
  • tihany5_2016