Gyereknap az Öko-völgyben

A Nagypáli Önkormányzat gyereknapi rendezvényét június 5-én tartotta az Öko-völgyben, ahol a programok kora délután kezdődtek. Bár az időjárás nem tűnt kedvezőnek, mégis szép számmal gyűltek össze a gyerekek már a kezdésre is. Nagy szenzáció volt a nagyobbaknak a légvárváras hullámcsúszda, a kisebbek számára pedig az ugráló vár.

A gyerekek nagy része érdeklődve figyelte a csillám tetoválás folyamatát, míg vártak a sorukra kiválaszthatták ki milyen mintát szeretne a karjára. Volt választék bőven, szívecske, katicabogár, virág, csontváz stb. A nap végére mindenkinek volt valamilyen minta a karján. Sikere volt a különböző ügyességi- és fajátékoknak, ki lehetett próbálni többek között a gólya-láb használatát is. Közben eleredt az eső, így az Öko-centrumban folytatódtak a programok, ahol is a Harisnyás Pipik zenés műsora következett. A gyerekek lelkesen és önfeledten énekeltek, táncoltak a művészekkel. Miközben a gyerekek élvezték a játékokat, a nagypáli nyugdíjasok a kemencénél sütötték és töltötték a palacsintákat, nem zavartatva az egyre erőteljesebben zuhogó esőtől sem. A kész palacsinták gyorsan elfogytak. Bár az „égiek nem támogatták” a programot, mégis emlékezetes marad a részvevők körében ez a nap.

  • gyereknap1_2016
  • gyereknap2_2016
  • gyereknap3_2016
  • gyereknap4_2016
  • gyereknap5_2016