Folyamatban lévő fejlesztések

Folyamatban lévő fejlesztések

Nagypáliban jelenleg több fejlesztési folyamat zajlik, ezek közé sorolandó a napelemes közösségi energiaudvar, a helyi termék bemutató hely, idegenforgalmi központ, a magyar rózsák kertje, valamint a Petőfi utca felújítása. A beruházások mértéke jóval meghaladja a százmillió forintot, mindegyik fejlesztésre jellemző, hogy részben támogatásból, részben pályázati forrásból valósul meg, valamint mindegyik fejlesztés közösségi, hiszen közös együttműködésben falu érdekében működnek majd. Önkormányzatunk saját, civil szervezetekkel valamint nonprofit közhasznú szervezetekkel hajt végre falufejlesztést. Jelenleg az Öko parkban a turisztikai elképzelésünk elemeként, földalatti különleges épület , hegyi termék bemutató és fogyasztó funkció objektum építési folyamat befejező szakaszába lépett. Az idei évben használatba kerül, a turisztikai közösségi célokon kívül, a faluban élő családok is igénybe vehetik majd, akár családi vagy baráti közösségi eseményeik lebonyolítására. Az idei évben befejeződik a rózsakert első ütemének kivitelezése, itt mintegy 6500 rózsatő és sok más különleges növény társulása nyújt nem csak a helyi, hanem a hozzánk látogató turistáknak élményt. Munkahelyteremtés valósul meg a fejlesztéssel, valamint a rózsafalu programunk keretben második ütemben a falu szántóföldi területein rózsatermesztéssel is szeretnénk alternatív jövedelemszerzési lehetőséget biztosítani a lakosságnak. Harmadik ütemben rózsatermékek helyi előállító üzemét is tervezzük. A falu iránt megnövekedett idegenforgalmi érdeklődésnek próbálva megfelelni, a lakótelepen egy idegenforgalmi központ építését kezdtük meg. Közhasznú nonprofit Kft és önkormányzati együttműködés keretében, amely még az idei évben megvalósítandó feladat. Az épületben helyet kapnak szálláshelyek, turisztikai és helyi lakosság igényeinek figyelembevételével, irodák a jelenlegi innovációs központunkban működő idegenforgalmi és információs pontunk, valamint az országos Tourinform irodánknak biztosít helyet. A kiállító térben helyi termékek, ajándéktárgyak tevékenységek bemutatására is lehetőség nyílik, ezzel segítve a térségi jövedelemszerzést. Az idegenforgalmi központ udvarában már megnyert együttműködési pályázat keretében elektromos mobilitás jegyében napelemes töltőállomás készül, ahova 5 db elektromos bérelhető kerékpár kerül elhelyezésre. Előkészítő tárgyalásokat folytatunk Nagypáliban bejegyzett nemzetközi cég általi sűrített földgáz töltő nanobox telepítéséről. Amennyiben ez megvalósul némi átalakítással a jelenleg benzinnel üzemelő autók mintegy 30 százalékkal olcsóbban tankolhatnak. Energiaudvar kertében olyan fotóvoltarikus napelem telep létrehozása van folyamatban ahol a közös önkormányzati, nonprofit szervezeti, és leendő lakossági együttműködésnek megfelelő villanyáram napenergia hasznosítással történő előállítását. Megnyitjuk annak lehetőségeit, hogy a családok részvételükkel a programban a megvásárolt termelőegységeik segítségével akár ingyenessé tegyék háztartásuk villanyköltségét. A helyi termék előállító üzemépítést kezdjük meg az idén, ahol fekete gyümölcstermesztés, végtermékeiből 5-7 fő foglalkoztatott modern üzemben flavon kivonat ultrahang technológiával történő előállítása folyik majd. Terveink között szerepe olyan mini üzem létrehozása is ahol az előző technológia egyik elemének helyben szerelése történne. Helyben szeretnénk létrehozni egy fényterápiával működő növénytermesztési kutatási rendszer üvegházi és ültetvényi laboratóriumát is pályázati és szakmai egyetemi együttműködéssel.

Temető sétány térkövezése: Tavalyi évben az elöregedett tuják kivágását követően a Képviselő Testület 220 m2 nagyságú sétány kialakításáról hozott döntést. A beruházás költsége: 3,2 millió Ft, amely teljes egészében saját forrásból kerül finanszírozásra. Kivitelezés ideje 2017. július. Használatba vétel 2017. augusztus.

 

  • 20170725_172720
  • 20170706_085402
  • 20170707_131526

 

Hibrid kiserőmű létesítése: Az Önkormányzat energiaparkja újabb az energiahasznosítás lehetőségeit bemutató műszaki berendezéssel bővül. A mintegy 6 kW teljesítményű villamos energiát előállító hibrid erőmű hasznosítja a nap és a szél energiát is. A berendezés a megtermelt energia egy részét lítium ion akkumulátor egységekbe tárolja le, amely nem csak a saját, hanem áramszünet esetén a többi energia hasznosító létesítmény energiaszükségletét is biztosítja. Ezen túlmenően hálózatra is táplál, ezzel egy időben különböző rendeltetésű fogyasztókat is ellát, többek között az önkormányzat épületeiben lévő informatikai közműhálózat működését is biztosítja. A beruházás költsége 5,8 millió Ft.

  • 20170725_111951
  • 20170714_073648
  • 20170713_083629

 

 

Járda felújítás a faluközpont és a Petőfi utca között: Az elöregedett járdaszakasz mintegy 300 méteren kerül felújításra, amely a már felújított Petőfi utcát köti össze a központi résszel, így már ez a szakasz is illeszkedik a korábban kialakított utcaképhez, az aszfalt burkolat helyett térkövezett járda kerül kialakításra. A biztonságos közlekedést szolgáló védőkorlátok is kialakításra kerülnek a Nagypáli Patak áteresz mellett. A beruházás költsége 4,8 millió Ft.

  • 20170724_154235
  • 20170815_115637
  • 20170724_154325

 

 

A közösségi és sportcentrum felújítási munkálatai: Tereprendezési munkálatok kerülnek megvalósításra mintegy 4,5 millió Ft értékben, a jövőbeni rendezvények, vásárok és kulturális események bonyolítására. Ezt a célt szolgálja továbbá egy fém szerkezetű ,12x6 m-es vízálló felülettel rendelkező színpad építése 1,5 millió Ft értékben, valamin előtte egy 120 m2-es térkövezett felület kialakítása 2,4 millió forintból. Mindezek a fejlesztések elengedhetetlen feltételei egy színvonalas rendezvénytér kialakításának.

  • 20170717_171143
  • 20170725_121706

 

Kisfaludy utca felújítása: Mintegy 20 millió Ft értékű útburkolat felújítási-fejlesztési munkák folynak a Kisfaludy utcában, melynek eredményeként megújul az utca, a vízelvezetés és mindenki egységes kapubejárót kap. Az út szerkezetét tekintve korszerű, főútvonal minőségű alépítményt kap, nagy teherbírású térkövezett burkolattal és folyókás vízelvezetővel lesz ellátva.

  • 20170816_181623
  • 20170818_141509
  • 20170818_141038